2015-04-30 18:34:26• hírek • Kocsis Zoltán

Gondban van 11 szatmári önkormányzat

Összesen tizenegy Szatmár megyei önkormányzat jelentős csúszásban van az uniós pályázatok kivitelezése terén, amiért nem csak hogy könnyen elbukhatják a projekteket, de még jelentős kártérítést is fizethetnek.

Eugeniu Avram kormánybiztos csütörtök délelőtt megbeszélést folytatott a tizenegy érintett önkormányzat, Apa, Berekszó, Börvely, Bogdánd, Halmi, Krasznaterebes, Mikola, Nagyszokond, Szilágypér és Tarsolc polgármestereivel. Felszólította őket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a határidőig, szeptemberig le tudják zárni a pályázatokat. Amennyiben ez nem sikerül, akkor nem csak az a veszély áll fenn, hogy nem kapják meg a beruházáshoz szükséges pénzt, hanem az is, hogy vissza kell fizetniük az eddig kiutalt összegeket. A pályázatok összértéke 103 millió euró, amiből 32 millió még nincs kifizetésre vár.

„Nálunk a legnagyobb gondot a bürokrácia okozta", jelentette ki megkeresésünkre Incze Lajos, Halmi község polgármestere. „A szerződést még 2012-ben megkötöttük, de a kiviteli szerződést csak 2014 augusztusában tudtuk aláírni. Szerencsére a kivitelező, egy sárközújlaki cég, nagyon komoly munkát végez, így a még fennmaradó 5%-nyi munkát májusban be tudunk fejezni", folytatta a polgármester.

A halmi önkormányzat fél millió euró közeli összeget nyert 7,1 kilométernyi mezőgazdasági út lekövezésére. Ennél komplexebb és sokrétűbb pályázatot nyert Börvely, ám szerencsére ott se olyan nagy a baj.

Az önkormányzat 2,5 millió euróból aszfaltoz le 14 kilométernyi útszakaszt, az ezt övező árkot betonozza le, továbbá felújítja a kultúrházat és egy after-schoolt épít. „A munkálatok 65%-át már elvégeztük, augusztusra mindennel végzünk. Az after-schoolt jövő héten kezdjük építeni, az utakat pedig hamarosan befejezzük", nyilatkozta megkeresésünkre Kiss Zoltán polgármester.

„A bürokrácia az, ami megnehezíti a dolgunkat. Remélem, a 2014-2020-s periódusban sikerül egyszerűsíteni a folyamatokat", vonta le a következtetést Incze Lajos halmi polgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: