2011-05-27 18:51:40• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Gond lesz a régiós irodából?

A román külügyminisztérium sajnálatosnak nevezte, hogy Brüsszelben egy szerinte nem létező, mindenféle "alkotmányos és törvényes alap" nélküli közigazgatási-területi egység számára hoznak létre képviseletet.

A tárca erről szóló közleménye annak nyomán látott napvilágot, hogy heves ellenállást váltott ki csütörtökön a román politikusok körében a bejelentés, amely szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben az Európai Parlamentben mandátumot szerzett három képviselő (Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula) a jövő héten megnyitja Székelyföld európai uniós képviseletét Brüsszelben. A képviselet a Magyar Régiók Házában kap helyet.

A közlemény szerint az európai uniós gyakorlatnak megfelelően a tagállamok elismert területi-közigazgatási egységei valóban nyithatnak érdekképviseleti irodát Brüsszelben. Románia maga is bátorítja, hogy a törvényesen létrehozott közigazgatási egységek a romániai törvényes keretek között, tevékenyen  képviseltessék magukat európai szinten is, mivel ez "értéktöbbletet" jelent az európai integráció elmélyítésének a terén - áll a közleményben. Csakhogy a külügyminisztériumi állásfoglalásból egyértelműen kiderül: Bukarest nem ismeri el  Székelyföldet ilyen önálló területi-közigazgatási egységnek.  
A két székely megye - Hargita és Kovászna - önkormányzata úgy döntött, hogy Brüsszelben nyit képviseleti irodát, és ehhez a kezdeményezéshez a Maros Megyei Tanács is csatlakozott. Az ötlet megvalósításának támogatását az RMDSZ európai parlamenti képviselői is vállalták.

A hír azonban heves reagálást váltott ki számos román politikusból. Mircea Geoana, a szenátus elnöke szerint a kormánynak határozott álláspontot kell képviselnie ebben az ügyben. A szociáldemokrata ellenzéki Lia Olguta Vasilescu a kormány "hallgatását" kifogásolta ebben az ügyben. Catalin Ivan, a szociáldemokrata párt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerint "Székelyföld képviselete ostobaság". Norica Nicolai liberális európai parlamenti képviselő egyenesen "provokációnak" és "sértésnek" minősítette a kezdeményezést.


Előadás a Magyar Régiók Házában. Itt kap helyet a Székelyföld-iroda is
Előadás a Magyar Régiók Házában. Itt kap helyet a Székelyföld-iroda is


Az RMDSZ koalíciós partnerei is rosszallóan fogadták az iroda megnyitásának hírét. Sever Voinescu, a Demokrata Liberális Párt (PD-L) alelnöke szerint "elfogadhatatlan" és "botrányos" a kezdeményezés, amely - mint fogalmazott - "veszélyes precedenst" teremt. Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, a függetlenekből összeállt Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) vezető politikusa alkotmányellenesnek nevezte az iroda megnyitását.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint viszont nincs semmi rendkívüli ebben az irodában. Mint mondta, Brüsszelben számos olyan iroda működik, amelyek különböző régiók érdekeit képviselik. A székelyföldi iroda arra törekszik majd, hogy minél több befektetőt vonzzon a régióba, és megismertesse a három megye kulturális és idegenforgalmi látványosságait. Kelemen szerint a román politikusok aligha reagáltak volna ugyanígy, ha Bukovina, Mócvidék vagy Barcaság nevében nyitottak volna brüsszeli irodát más romániai megyék.

Hargita és Kovászna megye tanácselnökei (Borboly Csaba és Tamás Sándor) pénteken közleményben erősítették meg a két megye önkormányzata által fenntartott brüsszeli információs és tájékoztató iroda létrehozását. "Számos romániai, illetve más országbeli megye, régió rendelkezik ilyen irodával Brüsszelben, és úgy gondoltuk, hogy időszerű a két megyének is nyitnia ilyet az Európai Unió fővárosában" - olvasható közleményükben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: