2008-10-22 02:52:11• hírek • Szatmar.ro

Gólzáporos lyoni siker Ghenceában

A francia bajnok izgalmas mérkőzésen megérdemelt győzelmet aratott a Steaua ellen.

A román bajnoki ezüstérmes 12 év óta tartó hazai nyeretlenségi sorozatát szerette volna megszakítani a francia bajnok ellen, de egy fordulatos, gólgazdag mérkőzésen ismét vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, így egy ponttal az F csoport utolsó helyét foglalja el.

Pedig a mérkőzés kezdete nem ezt az eredményt sejtette. A házigazda agresszívan lerohanta a franciákat és 11 perc elteltével már két góllal vezetett: előbb Arthuro fejelt Ogararu beadás után Lloris kapujába, majd Nicolita szögletét követően Goian hátáról került a labda a vendégek kapujába.

A franciák néhány percnyi zavarodottság után elkezdték őrült versenyfutásukat az idővel az egyenlítés érdekében. És nem eredménytelenül, mivel egy nagy Zapata-védést követően Keita kapásból óriási góllal szépíteni tudott. Egy újabb nagy francia helyzetet követően aztán Grosso ívelt középre, Benzema pedig fejjel egyenlített. A mérkőzés ebben a periódusában a franciák uralták a játékot, jól és gyorsan kombináltak, a hazaiaknál csak pillanatokig volt a játékszer. És mégis, egy újabb Nicolita-szögletet követően ezúttal Ov.Petre bólintott a francia kapuba.

A második félidő két nagy Zapata-bravúrral kezdődött, majd egy kilátástalan és rengeteg hibával tarkított mezőnyharccal folytatódott. Egy újabb román fejes után (amit természetesen Nicolita pontrúgása előzött meg), a nagy nyomást gyakorló Lyon fordítani tudott. A 69. percben Fred értékesítette Toulalan remek passzát, majd két perccel később Benzema rúgta kapásból a hosszú sarokba Juninho beívelése után a labdát.

A fordítás után a franciák visszavettek a tempóból, Nicolita beívelt még egy labdát szabadrúgásból, amit követően Lloris is tornászott egy kicsit, majd Fred beállította a végeredményt: a brazil csatár első lövését a sokadik bravúrját bemutató Zapata még ki tudta ütni, a kipattanót azonban a brazil a hosszúba gurította.

A Steaua a kezdeti agresszív játék után szinte csak asszisztált a Lyon játékához, ami szintén nem volt a legpontosabb, főleg a védelemben követtek el hajmeresztő hibákat. A román csapat nem tudta tartani a labdát, és ezzel együtt az eredményt sem, mert nincsenek emberei, akik tudnák járatni a játékszert, ráadásul a Lyon hatékonyan letámadott.

A csoport másik találkozóján a Bayern München a Fiorentinát fogadta. A találkozó kiegyenlített játékot és fölényes német győzelmet hozott. Az ellentmondás kulcsa az, hogy míg az egyik oldalon de Melo, Gilardino és Mutu kihagyták a kihagyhatatlant, addig a másik oldalon Klose, Schweinsteiger és Ze Roberto bevették a remekül védő Frey kapuját.

Steaua - Lyon 3-5
Steaua: Zapata - Ogararu, Goian, Radoi, P.Marin - Nicolita, Ov. Petre (Ghionea 57.), Lovin (Lovin 82.), Semedo (Toja 65) - Dayro Moreno - Arthuro
Lyon: Lloris - Reveiller, Cris, Boumsong, Grosso - Keita (Fred 67.), Juninho (Kallström 87.), Toulalan, Makoun, Ederson - Benzema (Mounier 81.)
gólok: Arthura (8.), Goian (11.), Ov.Petre (43.) illetve Keita (23.), Benzema (33., 71.), Fred (69., 92.)

Bayern München - Fiorentina 3-0
gólok: Klose (5.), Schweinsteiger (25.), Ze Roberto (90.)

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: