2017-02-22 00:02:04• hírek • Kocsis Zoltán

Gólzápor Manchesterben és Leverkusenben – nem a védelmek estje volt

Emlékezetes mérkőzést vívott egymással a Manchester City és a Monaco, valamint a Bayer Leverkusen és az Atletico Madrid a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek harmadik játéknapján. Potyogtak a gólok mindkét arénában, a drámai fordulatokat követően azonban a két esélyesnek, a City-nek és az Atleticónak sikerült komoly, már-már döntő lépéseket tenniük a továbbjutás irányába.

Manchesterben az első pillanatoktól kezdve hatalmas tempót diktált a City és a Monaco. A kapuk ugyan jó ideig nem forogtak igazán veszélyben, ám ez leginkább néhány hajszálon múló lesen vagy a védők jó ütemű blokkolásán múlott. Az első komoly gólszerzési lehetőség a vendégek előtt adódott, amikor a 19. percben egy szöglet után Kamil Glik fejelt kedvező pozícióból kapu mellé. Négy perccel később jött a hazai válasz, de Sergio Agüero centikkel lemaradt egy keresztlabdáról - na meg a gólról.

Ami késik, az nem múlik - a City kezdte egyre inkább javára billenteni az eleinte kiegyenlített játékot, a 26. percben pedig meg is szerezte a vezetést. Leroy Sané mutatott be néhány káprázatos cselt a bal oldalon, egy kényszerítő után pedig kihagyhatatlan helyzetbe hozta Raheem Sterlinget. A fiatal angol pedig közelről nem hibázott. Nem sokáig vezettek azonban az angolok, hat perccel később ugyanis Fabinho beívelése után Radamel Falcao csukafejessel egyenlített. Mindehhez kellett Willy Caballero kapus gyatra kirúgása is! A 40. percben aztán már a Monaco vezetett, miután a hazai védelem újabb amatőr hibát vétett. Saját térfélről végezhettek el szabadrúgást a vendégek, a 60 méteres passz pedig egyedül találta a mindössze 18 éves Kylian Mbappét, ő pedig a hálóba vágta a labdát.

Az első félidő sem volt rossz, ami azonban a szünet után következett, az egészen kivételes, emlékezetes 45 perc volt. Mindez kezdődött azzal, hogy az 50. percben Falcao büntetőt harcolt ki, ám ahelyett, hogy tovább növelte volna csapata előnyét, Caballero könnyedén védte gyenge tizenegyesét. Nem is váratott magára sokáig a büntetés, Sterling robogott végig a Monaco térfelén, Agüeróhoz passzolt, akinek 17 méteres lapos lövését Danijel Subasic - nincs rá jobb szó - bevédte. Nem sokáig volt egyenlő azonban az állás, mert a 62. percben egy újabb hosszú indítást követően Falcao könnyedén befűzte a világ legdrágább védőjét, John Stonest, majd egy szépségdíjas mozdulattal emelte a kapuba a labdát Caballero fölött.

Kevesen gondolták ekkor, hogy a következő 11 percben a City megtáltosodik és három gólt lő. Pedig pontosan ez történt! A 71. percben szöglet után Agüero lőhetett senkitől sem zavartatva 7 méterről kapásból a kapuba, majd egy újabb szöglet után Stones már a vezetést is megszerezte az angoloknak. A 83. percben aztán komoly lépést tettek a továbbjutás felé a hazaiak, amikor Agüero rúgatott gólt Sanéval. Ezzel azonban még nem volt vége, a Monaco közel kerül ahhoz, hogy javítsa esélyeit a két hét múlva esedékes visszavágón, ám Falcao közeli kapáslövését Caballero óriási bravúrral védte lábbal.

Potyogtak a gólok Leverkusenben is és ott is elsősorban a második félidőben. Jól kezdtek a hazaiak, de némi bizonytalan időszak után magasabb fokozatra kapcsolt az Atletico Madrid - és nyolc perc alatt két gólt szerzett. A 17. percben Saul csavart pazar mozdulattal a hosszú felső sarokba, ezzel a Bayern München elleni tavalyi szólógólja után ismét emlékezetes találattal terhelt meg egy másik német csapatot. Nyolc perccel később egy kontra végén Kevin Gameiro volt rendkívül önzetlen és hozta kihagyhatatlan helyzetbe Antoine Griezmannt - a francia pedig nem is hibázott. Ráadásul a szünet előtt Bernd Leno bravúrjára volt szükség, hogy Gameiro ne növelje csapata előnyét.

A szünet után három percre volt szüksége Karim Bellarabinak, hogy Benjamin Henrichs jobb oldali lapos passzából szépítsen. Egyenlíteni azonban nem tudtak a németek, sőt - miután eltalálta a kapufát, Gameiro az 59. percben büntetőből ismét kettőre növelte az Atletico előnyét.

Alig telt el újabb tíz perc és ismét szépített a Leverkusen - egy nem mindennapi szerencsés találattal. Lapos beadást Moya kapus Stefan Savics lábára ütött, ahonnan a labda a kapuba pattant. Mindent megtett ezt követően a hazai gárda az egyenlítés érdekében és ez alighanem össze is jön, ha Savics nem blokkolja a gólvonal előtt Javier Hernandez lövését. Újabb gólt azonban Fernando Torres szerzett, ez a fejes pedig valószínűleg nem csak a meccset, de a továbbjutást is eldöntötte az Atletico javára.

Bajnokok Ligája nyolcaddöntők, első mérkőzés:
Manchester Cit
y - Monaco 5-3
gólok: Sterlin (26.), Agüero (58., 71 ), Stones (77.), Sané (82.) illetve Falcao (32., 61.), Mbappé (40.)

Bayer Leverkusen - Atletico Madrid 2-4
gólok: Bellarabi (48.), Szavics (68., öngól) illetve Saul (17.), Griezmann (25.), Gameiro (59., 11-es), Torres (86.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: