2016-03-10 17:08:07• hírek • Szatmar.ro

Látvány utáni rajz-tanfolyam az Aranykapu Fonó-Házban

Újabb színnel bővül az Aranykapu Fonó-Ház tevékenységeinek palettája: március 21-től látvány utáni rajz-tanfolyam indul Kovács Emil Lajos vezetésével, két korcsoportban: hétfőnként, 16 és 18:30 óra között a 10-13 éves korosztály, míg kedden, ugyanebben az időpontban a 13 éven felüliek sajátíthatják el a képalkotás, kompozíció, forma alakítás, illetve formabontás technikáját ceruzával, illetve szénnel.

Rajzpapírt és szerszámot a résztvevők biztosítanak: lehetőleg B-s (1,2,3,4,5,6) ceruzát vagy rajzszenet, radírt ceruzához, illetve szénhez, A3-as rajzpapírt, rajztáblát a papír alá (farost, kemény karton, rétegelt falemez, amire a rajzpapír rögzíthető). Akinek lehetősége van rá, hozhat összecsukható tábori állványt is.

A résztvevők elsősorban a környezetünkben előforduló hétköznapi tárgyakat  tanulhatják meg látni és ezekből képet alkotni. Ha jól haladnak, a későbbiekben festészeti technikák elsajátítására is sor kerül, illetve terepmunkára is, ahol megtanulják a távlat és a perspektíva ábrázolását, épületek, alakok leképezését.

A szervezők nem csak kitűnő tehetségeket várnak, hanem bárki érdeklődőt, hiszen a tanfolyamon résztvevők elsősorban látni tanulnak majd és képi műveltségük fog gazdagodni.

A tanfolyamra jelentkezni lehet Nezezon Enikőnél a 0744-687813-as telefonszámon, az Aranykapu Facebook-oldalán, avagy e-mail címén:aranykapuegyesulet@yahoo.com.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: