2014-10-25 10:28:45• hírek • Szatmar.ro

Gólyabált tartottak a Hám Jánosban

Vidám gólyabálon mutatkoztak be az iskolaközösségnek Polcz Zita és Simon Laura osztályának tagjai.

Péntek délután zsúfolásig telt a Hám János Római Katolikus Teológiai Központ épületének díszterme: itt tartotta ugyanis a diáktanács a gólyabált, amelyen a kilencedikes diákok megismertethették magukat iskolatársaikkal.

A rendezvény egy videós bemutatkozással kezdődött: előbb a IX. A, majd a IX. B osztály fénykép- és videóösszeállítását láthatta a közönség. Ebből kiderült, hogy két igen vidám osztályközösségről van szó, a rengeteg különböző karakter pedig egy-egy igazán összetartó csapatot alkot.

A folytatásban különböző próbákat kellett kiállniuk a kilencedikeseknk, hogy aztán megkaphassák a kisiskolások által készített gólyás nagybavalókat, ezzel jelezve, hogy befogadta őket a közösség.

Volt közös éneklés egy kis héliummal megbolondítva, a diákok tanáraik fiatalkori képei alapján azonosították be őket, a sulikvízben azt bizonyították, hogy az iskola története mellett a mindennapi eseményeket is figyelemmel követik. Az osztályfőnökökbnek is bizonyították, hogy nagyon jól ismerik az általuk vezetett osztály tagjait. A szórakoztató feladatok sora pedig tovább folytatódott...

Gólyabál a Hám Jánosban

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: