2017. május. 26., péntek
Névnap:
2014-10-31 13:58:57• hírek • Szatmár.ro

Gólyabál a Kölcsey bentlakásában

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium bentlakásának gólyabálján 21 újonc versengett.

"Úristen, de izgulok" - hallatszott több asztaltól is csütörtök este, amikor a Kölcsey bentlakásában megszervezték az újoncok számára a gólyabált. A bentlakásban most 82-en laknak, közülük idén 21 diák újonc. Őket a hagyományoknak megfelelően a régi lakók vetélkedővel és szépségversennyel lepték meg a Gólyabálon.

Először kvízkérdésekre válaszoltak a diákok, majd írókat, költőket és műveiket összepárosítva bizonyították be, hogy ismerik a román, illetve magyar irodalmat. Aztán következtek az ügyességi feladatok, amelyek igazán izgalmasak voltak - a közönség pedig hol szurkolt, hol pedig hangosan nevetett. A két tanárból - Francia Réka és Téglás József - valamint két bentlakásos diákból - Menykő Evelin és Berkli Ádám - álló zsűri pedig értékelte a produkciókat.

A vetélkedőt követően egyenként is bemutatkoztak az újoncok, ekkor választották ki a Miss és Mister Bentlakást is. A legszebb gólyalánynak az iskola IX. E osztályába járó Zelicicovici Robertát, a legsármosabb gólyának pedig a IX. D osztályos Szabó Rezsőt választották.

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: