2009-11-17 12:17:55• hírek • Szatmar.ro

Glock a Manorhoz, Button a McLarenhez szerződött

A világbajnok brit állítólag három évre írt alá.

Sikerült csapatot találnia magának Timo Glocknak és Jenson Buttonnak: előző a Manorral állapodott meg, utóbbi pedig a McLarennel. Állítólag.

Timo Glock az újonc Manor csapatában folytatja pályafutását, jelentette be a Motorsport-total.com, amely a német versenyzőt is idézte, aki elmondta, döntése bátornak tűnik, ám számára az nagyon fontos „hogy együtt határozhatjuk meg a fejlődés irányát."

Glock 2004-ban a Jordan csapatában mutatkozott be a Forma1-ben, még 2004-ben, de állandó helyet csak 2008-tól kapott a Toyotánál. A japán gyár azonban néhány hete bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Glock nevét a sajtó korábban a Renault-val és a Sauberrel is összeboronálta, de egyik istálló jövője sem biztos: a francia gyár még nem jelentette be egyértelműen, hogy marad a sorozatban, a svájci istállónak pedig még nincs versenyengedélye.



A Toyota után a Manornál próbál szerencsét Glock


Az Eurosport brit sajtóértesülésekre alapozva azt írja, hogy a világbajnok Jenson Button három éves szerződést kötött a McLarennel, amelynek következtében évi 6,7 millió euró üti majd a markát.

Button, miután megnyerte a világbajnoki címet, egy millió eurós fizetésemelést kért a BrawnGP-től, ám ezt korábbi munkaadója megtagadta, ezért a 29 éves pilóta figyelme más csapatok felé orientálódott és pénteken meglátogatta a McLaren wokingi székhelyét. A jól értesültek szerint a két fél között már ott megköttetett a megállapodás.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: