2012-09-15 09:06:43• hírek • Blikk.hu

Geszti több milliót kaszál!

Geszti Péter mindent vitt az RTL-nél. Úgy tűnik, mostanában ő a legfoglalkoztatottabb hazai híresség a csatornánál.

Túl azon ugyanis, hogy mentorként újra szerepel az X-Faktorban, az induló RTL II. kampánya mögött is ő, vagyis egészen pontosan a cége áll. Vállalkozásával együtt így óvatos becslések szerint is 25 millió forintot zsebelhet be az RTL Klubtól.

Mint az köztudott, az X-Faktor szöveggyáros mentora két évvel ezelőtt kivonult a reklámszakmából, ám idén tavasszal többedmagával új reklámcéget alapított Okego néven, amelyben övé a kreatív vezetői pozíció. A vállalkozás máris megkapta első feladatát, nem is akármit: elkészíthette az induló RTL II kampányát, a jól ismert „A fű zöld, az ég kék, az élet szép" szöveggel.

- Az volt a feladatunk, hogy a lehető legalacsonyabb költségvetéssel valósítsuk meg a kampányt, kreatív ötletekkel. Ezért döntöttünk a már ismert szlogenek és stratégia mellett - avatta be a Blikket a részletekbe Geszti, aki korábban is együttműködött kommunikációs tanácsadóként a csatornával. - Közhelynek számító alapigazságokat raktunk ki, amelynek pont az egyszerűsége és a pimaszsága volt az ereje. Az emberek elkezdtek gondolkodni, telefirkálták a plakátokat, aztán otthon elkezdték gyártani a hasonló típusú dolgokat - fejtette ki a mentor, aki elégedett a végeredménnyel. Arról azonban nem kívánt nyilatkozni, pontosan mekkora összeget kapott a megbízásért.

A cikk folytatásáért kattints ide!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: