2010-04-30 01:22:54• hírek • Szatmar.ro

Gera döntőbe lőtte a Fulhamet

Az angolok ellenfele a Liverpoolt elbúcsúztató az Atletico Madrid lesz az EL-döntőben.

A labdarúgó Bajnokok Ligája után csütörtökön az Európa-ligában is kialakult a döntő párosítása, így eldőlt, hogy május 12.-én Hamburgban az angol Fulham és a spanyol Atletico Madrid csap össze egymással. Utóbbi csapat egy hosszabbításos meccsen a Liverpoolt verte ki, míg előző Gera Zoltán főszereplésével a finálé házigazdáját, a Hamburgot.

Az idegenbeli 0-0 tudatában a londoniak viharosan kezdtek, egy Zamora - Gera kényszerítőzés után az angol csatár már a 2. percben megszerezhette volna a vezetést, de Rost remekül védett. Ezt követően azonban inkább a németek kockáztattak és támadtak többet, de igazán nagy helyzetig nem jutottak. Ennek ellenére a 22. megszerezték a vezetést, amikor Mladen Petric mesterien csavart a kapu jobb felső sarkába egy 25 méteres szabadrúgást. A vezető találat után a Hamburg egyre inkább átengedte a területet, de kontrái így is veszélyesebbek voltak, Pitroipa majdnem megduplázta előnyüket.

A második félidőben folytatódott a meddő hazai fölény, helyzetig majd egy órát kellett várni, ekkor egy szögletkombináció után Duff gurított centikkel kapu mellé. Egyre nőtt a Fulham nyomása, míg a Hamburg veszélyesen kontrázott, így hát, ha nem volt túlságosan látványos a találkozó, de az iramra nem lehetett panasz. A 69. percben pedig Simon Davies gondoskodott mind a látványról, mind a fokozott izgalomról: egy hosszú labdát pazarul vett át, majd gyönyörű „félesernyővel" visszahúzta Demel mellett és kiegyenlített. Nem sokkal később Pitroipa került közel ahhoz, hogy ismét megszerezze a vezetést a németeknek, de gólt nem ő, hanem Gera Zoltán szerzett. A 76. percben a Fulham végezhetett el szögletet, Demel csak csúsztatni tudott, a laszti a magyar játékos elé került, aki kapura fordult és a blokkolni igyekvő lábak között okosan továbbított a hálóba.

A találat után a Hamburg nekiesett a Fulhamnek, van Nistelrooy-nak pedig meg is volt az esélye, hogy továbblője a németeket, de a labda elkerülte a kaput, így Gera Zoltán csapata jutott be a fináléba. A Pécs és a Ferencváros egykori játékosa pedig végérvényesen beírta a nevét londoniak történelemkönyvébe: 13 meccsen hat gólt szerzett az EL-ben, betalált Bázelben az utolsó, mindent eldöntő csoportmeccsen, gólt lőtt a címvédő Sahtar Donyeck ellen, kettőt vágott a Juventusnak és gólpasszt adott a német bajnok Wolfsburg ellen.

Magyar játékos mellesleg utoljára 1986-ban léphetett pályára európai kupadöntőben. Akkor az erdélyi Bölöni László a Steaua színeiben a Barcelona ellen a BEK-fináléban, míg a kárpátaljai Rácz László a Dinamo Kijev mezében az Atletico Madrid elleni KEK-végjátékban. (Szigorúan a határok szerinti magyar játékos egy évvel korábban játszhatott finálét, amikor a Videoton a Real Madrid ellen maradt alul az UEFA-kupában.)


Gera gólja döntőbejutást jelent a Fulham számára fotó: fulhamfc.com
Gera gólja döntőbejutást jelent a Fulham számára fotó: fulhamfc.com


Ám nem csak magyar játékosnak, de a „kisebbik" madridi csapatnak is az volt az utolsó döntője, így most az Atletico sem maradhatott el a magyarok mögött. A „matracosok" az első meccsen 1-0 arányban nyerni tudtak a Liverpool ellen, amit a hazaiak minél gyorsabban le szerettek volna faragni. Benajun már a 10. másodpercben igen közel került ehhez, de de Gea kapus védeni tudott. A mindössze 19 éves hálóőrnek a továbbiakban is volt dolga bőven, de ő állta a sarat, akárcsak honfitársa a másik kapuban, aki Raul Garcia bombáját hatástalanította. A nagy fölény és helyzetek ellenére már úgy tűnt, a szünet előtt a Liverpool nem tud betalálni, amikor is a 44. percben Aquilani szép mozdulattal értékesítette Kuyt passzát.

A második félidőben valamivel kiegyenlítettebbé tette a küzdelmet az Atletico, de így is a Liverpool maradt veszélyesebb. A helyzeteivel azonban nem tudott élni, akárcsak a 88. percben Forlan egy villámgyors kontrával, így jöhettek a hosszabbítás percei.

Az Atletico, mintha le akarta volna koppintani a Liverpool madridi játékát, szinte csak a védekezéssel foglalkozott, így szinte törvényszerű volt a hazaiak újabb találata, amit a Benajun szerzett a 95. percben. A vörösök öröme azonban nem tartott sokáig, hisz a 103. minutumban Reyes filléres passzt adott Forlánnak, aki belőtte a spanyolok továbbjutást jelentő gólját.


Kuyt hatalmas ziccere fotó: liverpoolfc.tv
Kuyt hatalmas ziccere fotó: liverpoolfc.tv


Ezzel pedig az is eldőlt, hogy a két európai kupadöntő teljes mértékben kozmopolita lesz, hisz a négy csapat négy különböző országból származik: a BL-fináléban a német Bayern München az olasz Interrel csap össze, míg az EL végjátékában a spanyol Atletico Madrid az angol Fulhammel.

Ez utóbbi csapatnál maradva,a londoniak elmondhatják magukról, hogy ők az Eyjafjallajokullt is legyőzték: azon csapatok közül ugyanis, amelyek az izlandi vulkánkitörés okozta légistop miatt hosszadalmas szárazföldi utazással jutottak el az odavágók helyszínére, csak Geráék jutottak be a fináléba.

Eredmények (összesített):
Fulham
- Hamburg 2-1 (2-1)
gólok: Davies (69.), Gera (76.), illetve Petric (22.)

Liverpool - Atletico Madrid 2-1 (2-2, idegenben lőtt gólokkal)
gólok: Aquilani (44.), Benajun (95.), illetve Forlan (103.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: