2018-03-09 07:31:34• hírek • közlemény

Generációk párbeszéde

Második alkalommal találkoztak a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet túrterebesi Tours-i Szent Márton Közösségi Központját látogató gyermekek és a szervezet helyi idősklubjába járó hölgyek.

Boros János, a Szent Márton központ vezetője szerint a gyermekek jelenléte kedvezően hat az idősekre, ahogy a gyermekeknek is jót tesz az idősek közelsége, ezért szeretné, ha a két különböző generációt megcélzó, de ugyanazon a településen működő Caritas-intézmény között szorosabb együttműködés alakulna ki.
 

Az idősek véleménye, élettapasztalatuk és bölcsességük miatt a helyi közösségben mérvadónak számít, ennél fogva Boros János kiemelten fontosnak tartja, hogy az idősklubba járó hölgyek megismerkedjenek a központ munkájával, személyesen győződjenek meg arról, mire képesek az odajáró gyermekek, hogy tudnak ám szépen köszönni, de rajzolni, verset szavalni és énekelni is. Az intézményvezető hangsúlyt fektet arra, hogy a központról és annak kedvezményezetteiről alkotott vélemény forrása az élő kapcsolat legyen, ne az előítéletek.
 

Ez a kapcsolat pedig szépen alakul, hiszen míg tavaly nőnap alkalmából még előítéletekről folyt a beszélgetés, idén már ismerősként jöttek az idősek a Szent Márton központba. A gyermekek igyekeztek nagyon kitenni magukért, igazi csapatmunka eredménye volt a szerdai találkozó. Az előkészítő osztályosok Oláh Fruzsina óvónéni segítségével képeslapot készítettek a vendégeknek, és egy kedves produkciót mutattak be. Az I-II. osztályosokkal Ilyés Ágota tanítónéni, a harmadikosokkal Lakatos Enikő, a negyedikesekkel pedig Boros János foglalkozott, ők szavaltak és énekeltek. Az V-VIII. osztályos diákok is hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, ők ajándékokat készítettek az időseknek Igli Mónika tanítónéni irányításával. Jó volt látni, hogy a vendégek milyen lelkesen bíztatták a lámpaláz miatt a versmondásban meg-megakadó gyerekeket. Az idősek mosollyal és tapssal jutalmazták az iskolásokat, no meg plüssállatkákkal.
 

„Az ilyen alkalmak lehetőséget teremtenek a hátrányos helyzetű gyermekek számára a szereplésre. Élményekben gazdagodnak, legyőzik félelmeiket. Ez egy kezdet, apró lépésekben haladva, magabiztosan állnak majd ki közönség elé. A mai találkozó kiváló lehetőséget adott a generációk közötti párbeszédre, fejlesztve ezáltal az idősek iránti tiszteletet” – állítja Lakatos Enikő tanítónéni.
 

Boros János szeretné, ha közös foglalkozások keretében az idősek és a gyermekek közötti kapcsolat szorosabbra fonódna. A Szent Márton központban háztartási ismereteket is elsajátíthatnak az iskolások, amikor lekvárt főznek vagy savanyúságot tesznek el, szívesen látják majd az idősklubba járó hölgyeket, hogy eltanulják tőlük a bevált módszereket. 



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: