2012-09-23 13:54:14• hírek • Szatmár.ro

Gencsi fiatalok szépítik Gencset

A botrányairól elhíresült Gencsen a fiatalok azt kívánják bebizonyítani, hogy összefogással eredményeket lehet elérni.

Az elmúlt napokban megérett az igény arra, hogy szervezetbe tömörülve tegyenek valamit magukért és a közösségért, amelynek tagjai. Szombaton kora délután a gencsi Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) tagjai vedrekkel és meszelőkkel felszerelkezve várták, hogy nekifoghassanak első, közös tevékenységüknek, amely során lemeszelték a településen található összes fa törzsét körülbelül egy méteres magasságig.

A vidám hangulatban kezdődött munka a vége felé egyre nehezedett, főleg azok számára, akik a főhadiszállásnak számító kultúrház és a mozgó meszelőbrigád közötti utat kellett gyalog megtegye utánpótlást cipelve. Az erőt próbáló munka során további ötletek merültek fel a fiatalokban arra nézve, hogy hogyan tehetnék kevés munkával, sokkal rendezettebbé tenni a település arculatát, így hamarosan a tó körül fogják majd lekaszálni az elburjánzott növényzetet.

Az elfáradt munkásokat a társaik által készített bográcsos várta, az este folyamán pedig egy jó hangulatú bulival ünnepelték meg első sikerüket. Az utolsó fák meszelésénél érkezett meg a kis csapathoz Pataki Csaba az RMDSZ szenátorjelöltje, aki maga is kipróbálhatta a könnyűnek tűnő munkát.
A kultúrházzal szembeni facsonkokat is lemeszelték a lányok

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: