2013-01-24 12:03:58• hírek • Póti Orsolya

Gellért Sándor költőre emlékeztek

A Kálvineum adott otthont a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat szerda délutáni műsorára, melynek keretében Gellért Sándor költőre emlékeztek.

„A magány szikláján - Gellért Sándor emlékezete" címmel került sor verses zenés összeállításra január 23-án, szerda délután a Kálvineumban. A költőre való megemlékezés a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat része volt, amely a Szatmárnémeti Ady Endre Társaság és partnerei által került megrendezésre immár VII. alkalommal.

A szép számban megjelenő közönséget Korda Zoltán lelkipásztor köszöntötte, aki örömét fejezte ki az iránt, hogy idén a Kálvineum is otthont adhat egy olyan kulturális eseménynek, amely a Magyar Kultúra Hetéhez kapcsolódik.

A köszöntőbeszéd után Méhes Kati színművésznő, Nagy Csongor Zsolt, Rappert-Vencz Gábor és Tóth-Páll Miklós színművészek közös műsorát követhette figyelemmel a közönség, amely a színművésznő énekével vette kezdetét.

A műsor keretében Gellért Sándor „A magány szikláján" című versgyűjteményből hangzottak el költemények a színművészek előadásában. Azonban a versek mellett elhangzottak részletek a költő prózai írásaiból is, és életének fontosabb állomásait is felelevenítették az előadók.

Gellért Dabolcon járt elemibe, a középiskolát a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban végezte, majd a Debrecenben megkezdett egyetemi tanulmányait háború miatt kénytelen volt abbahagyni. 1951-ben szerzett magyar szakos tanári képesítést a Bolyai Tudományegyetemen.

Verseit 1940-től a Magyar Út című budapesti irodalmi hetilap közli; a debreceni Ady Társaság vonzáskörében Gulyás Pál és Karácsony Sándor figyel fel tehetségére. Az 1944 utáni évtizedben, amelyben erői legnagyobb részét eposzának befejezése foglalja el, egy ősi pogány mitológia, zselléröntudat és népi dac él tovább költészetében, s a jelszóversek divatja idején teljesen elszigetelődik.

Költői útját „Országút és gyalogösvény" cím alatt Kereskényi Sándor világította meg alapvető tanulmányában az 1983-ban megjelent versgyűjtemény, A magány szikláján kötet élén.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: