2009-10-15 11:18:37• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Gazdasági szakembert szeretne Basescu

Romániának olyan miniszterelnökre lenne szüksége, aki megfelelő gazdasági-pénzügyi tapasztalatokkal rendelkezik, otthonosan mozog a bankokhoz és a nemzetközi gazdasági és pénzügyi intézményekhez fűződő kapcsolatrendszerben - jelezte szerda este adott televíziós nyilatkozatában Traian Basescu.

Az államfő szerint a jelenlegi politikai válságot csak olyan módon szabad leküzdeni, hogy az a gazdasági válságkezelés elsőbbséget élvező feladatainak a megoldását segítse elő. Ezzel kapcsolatosan leszögezte: bár nem utasította el a három ellenzéki párt javaslatát, miszerint Klaus Johannist, Nagyszeben polgármesterét bízza meg kormányalakítással, másfajta változatot tudna elképzelni a mostani helyzet rendezésére.

Basescu olyan miniszterelnököt szeretne, aki - mint kifejtette - képes összehangolni az ország gazdasági kötelezettségvállalásaiban kulcsszerepet játszó minisztériumok és intézmények munkáját, különösen ami a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval kötött hitelmegállapodás feltételeinek teljesítését illeti.

Az államfő hangsúlyozta továbbá: ezek a feltételek nemcsak a pénzügyminisztériumra vonatkoznak, hanem olyan területekre is, mint a bérek alakulása, az államapparátus átalakítása, a nyugdíjreform vagy az európai pénzek megpályázása. Mindez egységes egészet alkot - mondta Basescu. Felhívta a figyelmet: ha nem sikerül lehívni az IMF és az EU hiteleinek októberi, novemberi és decemberi részleteit, megtörténhet, hogy nem tudják kifizetni a béreket és a nyugdíjakat. 

Basescu arra kérte a pártokat, hogy csütörtök délig gondolják át álláspontjukat. Felhívta a figyelmüket, hogy elsősorban ne a politikai, hanem a gazdasági válságra keressenek gyógyírt. Az utóbbi napokban a pártok játékszernek tekintették a gazdaságot, nem vették figyelembe, milyen súlyos helyzetet teremtenek azzal, hogy a gazdasági válságot politikai válsággal tetézték - mondta Basescu. 

Az államfő nem mondta ki konkréten, hogy melyik tapasztalt közgazdászt szeretné a miniszterelnöki székben látni. A román média mindenesetre folyamatosan nevesít személyeket. Köztük van Lucian Croitoru, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökének tanácsadója,  Mihai Tanasescu, aki Románia képviselője az IMF-nél, de szó van Florin Georgescuról, a jegybank első elnökhelyetteséről is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: