2017. szeptember. 24., vasárnap
Névnap:
2017-09-06 19:42:50• hírek • Hirado.hu

Gazdasági atombomba: leállhat a kereskedelem az USA és Kína között?

Az ügy hátterében Észak-Korea áll és Trump Twitter-bejegyzése, melyben megfenyegette a kommunista diktatúra kereskedelmi partnereit.

A SkyNews górcső alá vette, hogy milyen folyománya lenne, ha az amerikai elnök forgatókönyve megvalósulna. A világ legzártabb országának gazdasági súlyát csak találgatja a szabad világ. A Massachusetts Institute of Technology’s respected Observatory of Economic Complexity (MIT OEC) szerint 3,47 milliárd dollár értékben importált, míg 2,83 milliárd dollárban exportált 2015-ben. Összehasonlításképpen, ugyan ebben az évben, Magyarországon 90,7 milliárd euró volt az export, a behozatalé 82,6 milliárd.

Megszakítható a kereskedelem Kínával?

Kína a legnagyobb kereskedőpartnere Észak-Koreának, az MIT OEC becslése szerint az export 83, míg az import 85 százalékát Pekinggel bonyolítják. A legnagyobb szeletet a tortából a szénbrikettek exportja jelenti (40 százalék) Phenjan számára, a ruhaáruk 35 százalékért felelnek, míg 9 százalékot tesz ki az érc. A kommunista óriás pedig – a többi között – elektronikus felszerelésekkel és járművekkel látja el a rezsimet.

„Amennyiben Mr. Trump abbahagyná a kereskedést Kínával, úgy 128 milliárd dollárnyi exportról és 457 milliárd dollárnyi importról mondana le” – írják. Peking adja a legnagyobb szeletét az amerikai behozatalnak, még az uniót egészében is lekörözik a 2014-es adatok szerint. Washington ekkor összességében 2019 milliárd dollár értékben importált.

India is jelentős

Észak-Korea a térség többi nagyhatalmával is kereskedelmi kapcsolatban áll, így Indiával is. Maga a kereskedelem mértéke elhanyagolható Kínához képest, a kontinensnyi ország 97 millió dollár értékben vesz fel árut, míg ugyan ekkora értékben exportál a kommunista országba, az MIT OEC becslése szerint. A világgazdasági jelentőségét természetesen Amerika és India dimenziója adja, hiszen 2014-ben Washington 9. legjelentősebb kereskedelmi partnere volt a világ legnagyobb demokráciája, összességében 68 milliárd dollárnyi áru és szolgáltatás cserélt gazdát.

Harmadik helyen export tekintetében Észak-Koreánál Pakisztán áll, ahova 43 millió dollárnyi értékben érkezik, főként vasérc és vegyi anyagok. Ez azért kínos az USA számára, mert jelentős az iszlám köztársaságba irányuló amerikai export. Ezenfelül Thaiföld és Oroszország is kereskedik Kim Dzsongunnal, mindketten beférnek Amerika 30 legjelentősebb kereskedelmi partnerei közé.

A SkyNew cikke még megemlíti – a többi között –, hogy Mexikó és Németország is exportál Észak-Koreába, előbbi harmadik, utóbbi ötödik legjelentősebb kereskedelmi partnere az USA-nak.

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: