2016-06-09 11:04:19• hírek • Czinzel László

Három év börtönre ítélték az egykori APIA-igazgatót

Ítélet született Viorel Pintea ügyében - jogerősen három év letöltendő börtönt kapott.

Csúszópénz elfogadása során érték tetten 2013 novemberében a Szatmár Megyei Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség igazgatóját, Viorel Pinteát. Az igazgató 2012 márciusában és májusában az egyik mezőgazdásztól 2500, illetve 5 ezer eurót kért azért, hogy ne ellenőrizzék az európai uniós támogatással létrehozott szőlősét. A farmer elmondása szerint 2500 eurót és 3 ezer lejt adott át az igazgatónak.

2013. november 22-én Viorel Pintea igazgató újabb 3 ezer eurót kért későbbi feljelentőjétől - azt azért akarta megkapni, hogy újból ne végezzen ellenőrzést. Ennek az összegnek az átvételekor bukott le.

A Szatmár megyei törvényszéken a napokban született jogerős döntés az ügyben. Ennek értelmében bűnösnek találták, 30 ezer lej pertköltséget kell kifizetnie és elkoboztak tőle 40 ezer eurót. Továbbá három évre börtönbe kell vonulnia.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: