2009-09-14 11:12:34• hírek • Szatmar.ro

Régi arcát mutatta a Dinamo

A piros-fehérek ismét vereséget szenvedtek hazai pályán, nyert a Steaua.

A Liga1 hatodik fordulójában folytatódott a pandúrok átka, a CFR ismét vereséget szenvedett a Pandurii otthonában. Érdekes tendenciát mutat ugyanakkor a Steaua és a Dinamo: előző legyőzte a Medgyest, utóbbi kikapott a Galac ellen. A Steaua az idén eddig csak a „kicsiket" tudta megverni, a nagyok ellen csak szenvedett. De mivel kiscsapat több van, mint rangadó, így akár bajnokságot is lehet nyerni. A Dinamo a válogatott selejtezői miatti bajnoki szünet előtt remek hetet zárt, ezúttal azonban ismét nagyot botlott, így felmerül a kérdés, melyik is a csapat igazi arca.

A Pandurii igazi mumusa a Kolozsvári CFR-nek, hisz az erdélyiek 2007 óta nem tudták legyőzni a „bányászokat." Ezúttal is hiába támadtak többet és alakítottak ki egy sor nagy helyzetet, főleg az első félidő végén és a második elején, Pacurar egy büntetőből megszerezte csapata számára a vezetést, majd, mint az később kiderült, a győzelmet is.

A Galac az első fél órában egyenlő ellenfele volt a Dinamónak és meg is szerezte a vezetést Axente révén, ám ehhez a csatárnak vajmi kevés köze volt: Tamas szeretett volna felszabadítani, ám a labda az ellenfél hátáról a hálóba került. Ezt követően a Dinamo egy sor ordító helyzetet alakított ki, de csak kapufáig jutott. Igaz, ebből a Galacnak is jutott egy.

Izgalmas mérkőzést vívott a Steaua és a Rapid. Előző gárda Medgyesre látogatott és hiába vezetett már a 12. percben (Stancu), Parvulescu és Bud révén a hazaiak fordítottak. A katonacsapat azonban, immár nem először, mióta a Bergodi ül a kispadon, a szünet után feltámadt, Székely előbb egyenlített, majd Nicolita egy ollóval megszerezte a vezetést is a csapatnak, a győzelmet pedig Székely biztosította be egy büntetőből. A Vaslui kétszer is vezetett Jovanovics találatainak köszönhetően a Rapid otthonában, amely gárda azonban Herea és Buga góljaival mindannyiszor kiegyenlített, Spadacio pedig a győztes találatot is megszerezte.

Végig nagy fölényben játszott és Marinescu góljával végül nyert az Urziceni a Gyulafehérvár ellen, míg a Brassó egy vitatható tizenegyessel győzte le a Ceahlault.

Ezzel a barcaságiak vezetik a tabellát 14 ponttal, egy egységgel megelőzve az Urzicenit és kettővel a Panduriit. A dobogósokat egy öt csapatból álló, 10 pontos kontingens követi: a Steaua, a Dinamo, a CFR, a Vaslui és a Temesvár.

Eredmények, VI. forduló:
Pandurii-
Kolozsvári CFR 1-0
gól: Pacurar (61., 11-es)

Brassó-Ceahlaul 1-0
gól: Ilyés (77., 11-es)

Urziceni-Gyulafehérvár 1-0
gól: Marinescu (33.)

Dinamo-Galac 0-1
gól: Axente (35.)

Beszterce-Curtea de Arges 0-1
gól: Frasineanu (23.)

Rapid-Vaslui 3-2
gólok: Herea (18.), Buga (75.), Spadacio (79.), illetve Jovanovics (8.,66.)

Medgyes-Steaua 2-4
gólok: Parvulescu (12.), Bud (33.), illetve Stancu (17.), Székely (54.,90., 11-es), Nicolita (76.)

Temesvár-Astra 0-0

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: