2009-04-28 11:06:51• hírek • MTI/AFP/AP/Reuters

Az új kór szedi áldozatait

Százötvenkettőre emelkedett a gyaníthatóan az új típusú sertésinfluenza következtében elhunyt emberek száma Mexikóban és legalább kétezren fertőződhettek meg - közölte José Angel Córdoba mexikói egészségügyi miniszter hétfő este.

A miniszter szerint a járvány terjedésének üteme valószínűleg lassul. A múlt szombaton a betegségben elhunytak száma hat volt, vasárnap öt, míg hétfőn már három. Ezek az adatok csak a társadalombiztosítással rendelkezőkre vonatkoznak ugyan, de iránymutató lehet - magyarázta Córdoba.

Az nem derült ki a miniszter nyilatkozatából, hogy mennyi a ténylegesen sertésinfluenzában meghaltak száma. Eddig csupán 20 olyan halálesetet erősítettek meg, amelynek bizonyosan az új vírus volt az okozója.

Mexikóban hétfőn elrendelték az ország valamennyi oktatási intézményének bezárását, hogy ezzel is próbálják megfékezni a járvány  terjedését. A fővárosban és környékén már korábban elrendelték a zárlatot egészen május 6-ig.
Egy fokozattal emelte - hármasról négyesre - a sertésinfluenza veszélyének súlyosságát jelző riasztási szintet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn. Margaret Chan főigazgató úgy döntött, hogy az eddigi hármasról négyesre emeli a riasztási szintet. Fukuda Keidzsi, a WHO egészségügy-biztonsági kérdésekben illetékes főigazgató-helyettese arra figyelmeztetett, hogy a világ egyetlen térsége sincs biztonságban a sertésinfluenza-vírustól, amely Mexikóban valószínűsíthetően másfélszáznál több ember életét követelte.

"Egy olyan korban, amikor az emberek repülőgéppel nagyon gyorsan utaznak szerte a világban, nincs olyan térség, ahova a vírus ne juthatna el" - mondta a főigazgató-helyettes. Hozzátette azonban, hogy a határok lezárása és utazási korlátozások bevezetése jelen pillanatban nem lenne helyes döntés. Hangsúlyozta azt is, hogy nem tekintik elkerülhetetlennek a világjárvány kitörését.

Az Egyesült Államokban már 40 beteg esetében bizonyosodott be, hogy a madár-, a sertés- és az emberi influenza genetikai állományát társító A/H1N1 jelzésű új vírustörzs fertőzte meg őket. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter óvatosságra intette Mexikóba utazó honfitársait, az Európai Unió pedig azt tanácsolta mindenkinek, hogy csak a legszükségesebb esetben utazzon a sertésinfluenza által érintett térségekbe. Ugyanakkor az amerikai hírügynökség tudósítója a texasi El Paso és a mexikói Ciudad Juárez közti határátkelőről azt jelentette, hogy semmilyen rendkívüli óvintézkedést nem hoztak a határforgalomban, bár voltak, akik szájmaszkot viselve keltek át egyik országból a másikba.
Eltanácsolta a brit állampolgárokat Mexikó felkeresésétől a londoni külügyminisztérium azután, hogy két sertésinfluenza-megbetegedést azonosítottak Nagy-Britanniában. A külügyi felhívás előzményeként, hétfő este Nicola Sturgeon, a skót kormány egészségügyi minisztere bejelentette, hogy két, skóciai brit állampolgár leletében azonosították a sertésinfluenza kórokozóját. A miniszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindkét páciens jól reagál a kezelésre és már gyógyulófélben vannak. A brit egészségügyi miniszter nem sokkal a skót kormány bejelentése előtt közölte, hogy az országban eddig 25 sertésinfluenza-gyanús beteg fordult orvoshoz, nyolc esetben a lelet negatívnak bizonyult, a többieket még vizsgálják.

Alan Johnson, aki a londoni alsóházban tájékoztatta a képviselőket, elmondta, hogy a brit egészségügyi hatóságok jelenleg három olyan személyt tartanak kórházi elkülönítő részlegekben, aki nemrég Mexikóban járt, és influenzás tüneteket mutat. Egyikük egy kanadai nő, akit Manchesterben kezelnek, a másik kettő az a személy, akinél most kimutatták a vírust. A miniszter szerint Nagy-Britanniában 33 millió fő részére van elegendő vírusellenes gyógyszer; ez a teljes népességnek több mint a fele.

Negatívnak bizonyultak a tesztek a Belgiumban jelzett hat sertésinfluenza-gyanús esetnél - közölte az illetékes minisztériumi bizottság.  Három felnőttről és három gyermekről van szó, aki a közelmúltban érkeztek haza Mexikóból, az Egyesült Államokból, illetve Argentínából. Laurette Onkelinx egészségügyi miniszter közölte, hogy Belgium félmillió vírusellenes gyógyszeradaggal rendelkezik, további kétmillió előállításához pedig rendelkezésére áll a szükséges alapanyag.

Dél-Koreában is felbukkant az első gyanús eset. A dél-koreai járványügyi hatóság igazgatója szerint egy Mexikóból a közelmúltban hazatért dél-koreai állampolgárt kezelnek influenzaszerű tünetekkel, és a laborvizsgálatok eredményét várják.

Japánban megszigorítják a mexikóiak beutazási feltételeit: eddig a közép-amerikai ország polgárai megérkezésükkor kapták meg a vízumot, keddtől azonban már előzetesen kell kérniük egy japán külképviseleten.
Ausztráliában már 19 ember jelentkezett orvosánál influenzás tünetekkel, s további 300 embert keresnek a hatóságok, akik együtt utaztak az új-zélandi légitársaság repülőgépén azokkal az aucklandi iskolásokkal, akik gyaníthatóan megfertőződtek a betegséggel. Az ausztrál kormány hétfőn életbe léptette a járványok esetére kidolgozott vészforgatókönyvet, és megszigorította az ellenőrzést a határokon. Az Amerikából érkező járatok pilótáinak még leszállás előtt jelentést kell tenniük az utasok egészségi állapotáról, az egészségügyi tisztviselők pedig készenlétben várakoznak a reptereken. Új-Zélandon újabb 56 gyanús megbetegedést regisztráltak. Mindannyian Mexikóban vagy az Egyesült Államokban jártak az utóbbi két hét során.    

Kolumbiában eddig 12 gyanús esetről számoltak be a hatóságok, és a kormány "nemzeti szükségállapotot" vezetett be, ami azt jelenti, hogy szükség esetén akár 6,4 milliárd dollárt is felszabadíthatnak azonnal gyógyszervásárlásra.

A szakemberek keresik a lehetőséget a járvány megállítására

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: