2014-12-09 16:29:16• hírek • Szatmár.ro

Ft. Istvánfi Szilárd prédikált a Zárda templom búcsúján

Mária boldogsága az Isten közelében élő ember boldogságáról beszél - mondta Ft. Istvánfi Szilárd a Zárda templom búcsúján.

A legszentebb Szüzet köszöntötték a katolikus hívek december 8-án, a templomokban tiszteletüket kifejezve az áteredő bűn nélkül világra jött teremtés előtt. Szeplőtelen fogantatás ünnepén a szatmárnémeti Zárda templom is búcsújáró, helyi és zarándok hívekkel telt, már csaknem egy órával az este hatórás kezdés előtt megteltek a padok és a bejárat melletti a hajó.

Ahogy pedig a hívek, az egyházmegye papjai is nagy számban jelen voltak, a főcelebráns Ft. Istvánfi Szilárddal, a Szent Család egyházközösség segédlelkészével mutatták be a legszentebb áldozatot.

Szentbeszédében Istvánfi Szilárd a szeplőtelen Szűzanya tisztaságát ajánlotta mérceként és követendőként a hívek elé: "Advent van, az Istenvárás ideje, le kellene most vetkőznünk hibáinkat, gyengeségeinket, törekednünk kellene letenni mindezeket Isten lábaihoz. A karácsonyunk úgy lesz szebb, ha minél jobban hasonlít lelkünk a Szűzanya lelkéhez. Az Ő szívében Isten végtelen szeretete tükröződik. Mellénk áll és megmutatja, milyen jó is az Isten, aki a saját, egyszülött fiát is odaadta értünk. Elküldte, hogy belépjen a világba és ehhez a belépéshez választott egy szép kaput, a Szűzanyát. Mária Jézus anyja lett, de nekünk is édesanyánk, aki soha nem hagy magunkra. (...) Mária boldogsága az Isten közelében élő ember boldogságáról beszél a mai ünnepen. Meg lehetne vizsgálni, vajon mi, mennyire vagyunk az Isten közelében? Akarunk-e egyáltalán Isten közelében élni? Annyira jó lenne, ha tudnánk keresni Istennek a közelségét... De valójában mennyire visszük bele Istent a napjainkba, a vágyódásainkba, a terveinkbe? Próbáljunk meg olyat is szeretni, akit nagyon nehéz, megbocsátani, hogy nekünk is megbocsássanak, kicsivé, egyszerűvé válni, mert Mária által juthatok el igazán az Istenhez."

A szentmise végén Ft. Hársfalvi Ottó általános helynök mondott Ft. Dr. Hankovszky Ferenc helynök, a Zárda templom igazgatója nevében köszönetet mindenkinek a búcsú előkészítésében nyújtott segítségért és a részvételért, majd az áldást követően a hívek a hagyományokhoz híven még hosszan énekeltek a Szűzanyához a kivonulás előtt, közben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: