2010-07-13 09:27:02• hírek • MTI

Frunda két tűz között

Magyar és román részről egyaránt támadások célpontjává vált Frunda György, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI) kapcsolatos állásfoglalása miatt.

A román szenátus a magyar politikus több javaslatát is elfogadta, amikor a parlamentben vita folyt a magas rangú tisztségviselők vagyonának, tisztség- és érdekbeli összeférhetetlenségének vizsgálatára hivatott feddhetetlenségi ügynökség (ANI) működését szabályozó törvényről. A jogszabály végső változata az államfő és több romániai civil szervezet szerint megnyirbálja a korrupció visszaszorítására hivatott intézmény hatáskörét.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az Európai Parlament alelnöke hétfőn kiadott közleményében szigorú szavakkal illeti az RMDSZ-t és személy szerint Frundát e szenátusi döntés miatt. "Szégyennel tölt el minden magyart az RMDSZ-nek az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI) kapcsolatos elvtelen magatartása" - olvasható a dokumentumban.

Traian Basescu államfő egyenesen azzal vádolta a magyar honatyát, hogy magatartásával sérti Románia érdekeit. Szerinte Frunda azért képviselt ilyen álláspontot, mert - mint Basescu fogalmazott - "vélhetően neki is és klientúrájának is rejtegetnivalója van".

Beszállt a magyar szenátor "csepülésébe" Tom Gallagher brit történész is, aki a Romania libera című napilap állandó publicistájaként hétfői írásában úgy vélekedett: Budapestnek sem szabad hallgatnia ebben az ügyben. A szakíró magának az RMDSZ-nek a politikáját is ostorozza, szerinte ugyanis a szövetség saját helyi "kiskirályainak" a hálójába került. Ezek csupán eszköznek tekintik e szövetséget saját érdekcsoportjaik vagyonának növeléséhez. A cikk írója szerint Frunda magatartása is ezt a törekvésüket segíti, ezért - mint írja - Budapestnek fel kell emelnie szavát ez ellen, ha be akarja bizonyítani, hogy valóban minden romániai magyarnak - és nem csak egyes érdekcsoportoknak vagy az RMDSZ-nek - a védelmezője kíván lenni.

Frunda György mindenesetre felháborodottan utasította el Basescu vádjait. Kiemelte, hogy a törvényt nem ő fogadta el, hanem 115 szenátor szavazta azt meg, és csak két tartózkodást regisztráltak. "Ez a legfelsőbb romániai törvényhozás döntése" - tette hozzá. A szenátor például alkotmányellenesnek tartotta volna, ha a honatyák - engedve Basescu kívánalmainak - elfogadták volna az ítélőtáblák mellett működő, különleges hatáskörrel rendelkező bizottságok létrehozását. "Nincs semmilyen személyes érdekem, és nincs a hátam mögött semmilyen érdekcsoport. Mögöttem és előttem a lelkiismeretem, az eszem van, s ha sikerült meggyőznöm 115 szenátort, azt jelenti, mégis igazam van" - húzta alá az RMDSZ-es szenátor.

Az erdélyi Krónika emlékeztet arra, hogy Frunda György az RMDSZ legfőbb döntéshozó szervének, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) hétvégi üléséhez írt levelében élesen bírálta a szövetség kormányzati politikáját, nevezetesen azt, hogy az RMDSZ túlzottan engedékeny volt a román koalíciós partner, a Demokrata Liberális Párt (PD-L) iránt, vagyis vállalta a lakosságot sújtó megszorító intézkedéseket. A Krónika írásának szerzője szerint  Frunda György ezzel csupán előre menekül azt követően, hogy Basescu első számú közellenséggé nyilvánította őt az ANI-törvény "megtorpedózása" miatt, így "a legjobb védekezés a támadás" alapon a szövetség által a PD-L és Basescu iránt tanúsított túlzott lojalitás bírálatával próbálja a maga oldalára állítani a választókat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: