2018-02-26 08:15:18• hírek • Bede Emőke

Frontális balesetet okozott egy szatmári autó

Fotó: specialarad.ro
Fotó: specialarad.ro

Súlyos közlekedési baleset történt az Arad megyei Ötvenespuszta és Simánd között, melynek oka egy felelőtlen előzés volt.

Vasárnap este, 19 óra környékén történt a baleset, mely miatt a forgalom hosszú perceken át állt a két település között. Egyelőre úgy tűnik, hogy a balesetet egy Szatmár megyében bejegyzett BMW okozta, melynek sofőrje nem mérte fel megfelelően a szemből érkező autó távolságát. Úgy döntött, egyszerre több előtte haladó autót is megelőz, ám mielőtt visszatérhetett volna saját sávjába, frontálisan belecsapódott a szemből jövő Renault Laguna típusú járműbe.
 

Az ütközés következtében a szatmári autó kisodródott, majd az árokba borult. A Renault-nak csak a jobb első kereke tört ki. Három sebesültet kellett kórházba szállítani, mind közül a legsúlyosabban egy, a szatmári autóban utazó 20 éves lány sérült meg, akit még a mentőben újra kellett éleszteni. Másik két nőt a helyszínen láttak el, sérüléseik nem tették indokolttá, hogy kórházba szállítsák őket. A sérültek mindegyike a vétkes sofőr által vezetett járműben ült.


A rendőrségi közlemény szerint a balesetet a szatmári autót vezető 21 éves fiatalember okozta, aki ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítottak eljárást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: