2020-06-09 13:37:26• hírek • Bede Emőke

Friss felvételeken a szatmári körgyűrű építési munkálatai

Újabb látványos felvételek kerültek fel a legnépszerűbb videómegosztó portálra a szatmárnémeti körgyűrű építkezési munkálatairól. A több mint öt perces videó a májusi eredményeket mutatja be.

A 19,54 km hosszú elkerülő út építése egy olasz háromtagú konzorcium (Itinera SPA - Collini Lavori SPA - Via Design SRL) feladata. A majdnem 20 kilométerből 14 kilométer menetirányonként kétsávos lesz, a fennmaradó részen pedig menetirányonként egy-egy sáv áll majd az autósok rendelkezésére.Az elkerülő út vonalán két vasúti felüljárót is ki kell majd alakítani, illetve négy darab főút-becsatlakozást. Emellett lesz egy pihenőhely is, ahol a személyautók mellett a kamionok és az autóbuszok is megállhatnak szusszanni egyet. A tervek szerint a pihenőben kényelmesen el lehet majd fogyasztani akár az uzsonnát is, hiszen erre a célra padokat és asztalokat helyeznek ki. A konzorcium által rendelkezésünkre bocsátott részletes beszámoló szerint még egy benzinkút is helyet kap majd a pihenőnél. Annak érdekében, hogy az elkerülő út szerepét maradéktalanul be tudja majd tölteni, a Szamoson egy 651,1 méter hosszú híd fog átívelni a Dana Hotel közelében - ennek vázát már most is láthatják azok, akik a környéken járnak.


A prefektusi hivatal korábbi tájékoztatása szerint egyébként a munkálatok a tervezett ütemben zajlanak, és még az olyan összetettebb feladatok is az elvártaknak megfelelően haladnak, mint a felüljárók és a Szamoson átívelő híd megvalósítása.






 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: