2019-06-20 07:56:36• hírek • Bede Emőke

Friss felvételek a szatmári körgyűrű aktuális állapotáról

Javában épül Szatmárnémeti elkerülő útja, s ennek az egyik leglátványosabb pontja az a Szamos két partját összekötő híd, mely a Dana Hotel közelében épül. A Kereskényi Gábor polgármester által megoszott videó tanúsága szerint a híd egyre határozottabb körvonalat ölt, de a nyomvonal további pontjain is zajlanak a munkálatok.

Az elkerülő útról szóló, 68 millió euró + áfa összértékű szerződést még 2015-ben írták alá, a szemmel látható munkálatok pedig 2018 júniusában kezdődtek. A 19,54 km hosszú elkerülő építése egy olasz háromtagú konzorcium (Itinera SPA - Collini Lavori SPA - Via Design SRL) feladata. A majdnem 20 kilométerből 14 kilométer menetirányonként kétsávos lesz, a fennmaradó részen pedig menetirányonként egy.
 

A konzorcium által rendelkezésünkre bocsátott részletes beszámoló szerint az elkerülő út vonalán két vasúti felüljárót kell majd alakítani, illetve négy darab főút-becsatlakozást is. Emellett lesz egy pihenőhely, ahol a személyautók mellett a kamionok és az autóbuszok is megállhatnak szusszanni egyet. A tervek szerint a pihenőben kényelmesen el lehet majd fogyasztani akár az uzsonnát is, hiszen erre a célra padokat és asztalokat helyeznek ki. Hogy az üzemanyagért se kelljen behajtani a városba, egy benzinkút is helyet kap majd a nyomvonal mellett. Az elkerülő út azonban nem valósulhatna meg egy híd megépítése nélkül. A Szamoson egy 651,1 méter hosszú híd ível majd át a Dana Hotel közelében, összekötve ezzel a két partot. 






 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: