2017-05-29 00:15:23• hírek • Kocsis Zoltán

Frenetikus örömzene zárta a 2017-es Városnapokat

Hogy milyen volt az idei Városnapok, arról mindenkinek meg lehet a saját véleménye és a következő napokban ez még sok helyütt téma lesz. De hogy milyen volt a zárókoncert, arról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.

Az idei városnapok két nemzetközi retró szupersztárral készült megörvendeztetni a szatmáriakat: Dr. Albannal és a Boney M.-mel. Hogy az előbbi fellépése milyen volt pénteken, azt inkább hagyjuk. Ennek ismeretében sokan tartottak attól, mit takar a Sounds of Boney M. elnevezés. És hogy miként fog elsülni.

Talán kevesen tudják, de a Boney M. nem egy mindennapi együttes volt. Nem csak azért, mert az ABBA mellett az eurodisco stílus legnagyobb csillagai voltak, hanem azért is, mert előbb született meg az első számuk, mint maga az együttes! A német zenei producer Frank Farian 1975-ben előbb megalkotta a „Baby Do You Wanna Bump” című számot, majd annak sikere láttán összeverbuvált egy együttest. Amely aztán éveken keresztül sikert sikerre halmozott, népszerűségük az egeket verdeste.

Nos, ennek az együttesnek volt a tagja, vokalistája a jamaikai származású Sheyla Bonnick, aki ennek a Sounds of Boney M. projektnek is a tagja. Maga a projekt ily módon nevezhető akár tribützenekarnak is. Ám olyan tribützenekarnak, amely nem csak egyetlen együttest, hanem egy bizonyos kort idézett meg Szatmárnémetiben. Egy zenei stílust. Egy egész életérzést. Vasárnap éjszaka a számtalan Boney M. sláger (Rasputin, Daddy cool, Rivers of Babylon, Ma Baker, Gotta Go Home) mellett hallhattunk Ray Charles, Stevie Wonder, Bob Marley-nótákat is.

Mindezt azonban rendívül kompakt módon, igazi vérprofi tálalásban! Zene, hangzás, látvány, előadás – minden igényt kielégítő produkció volt ez, egy igazi zenei orgia. Vagy ha úgy tetszik, igazi örömjáték. Ez az öröm pedig magával ragadta a közönséget, amely az éjfélhez közeledve se nagyon akart hazamenni, kétszer tapsolta vissza az előadókat. A Sound of Boney M. projekt tagjai, sorjaikban a Back II Blackből ismert Bebével, kétszer is visszajött tehát a színpadra – akárcsak pénteken Dr. Alban. De micsoda különbséggel! Ez az összehasonlítás azonban méltatlan a Sound of Boney M.-re nézve, úgyhogy rögtön bocsánatot is kérünk.

Az az igazság – és ennyi szubjektivizmus engedtessék meg – a zárókoncert olyan súlyos hatással volt e sorok írójára, hogy mellette - méltatlanul ugyan –, de eltörpül Tóth Gabi és Andra fellépése. Pedig Gabi a maga sajátos hangzás- és zenei világával úgyszintén kitett magáért. Nem hiányoztak az olyan slágerek, mint az Éjjel-nappal Budapest, az Ez vagyok én, de felcsendült például – Gabi elmondása szerint először – a Szív szív című dal is, amely még meg sem jelent. Tóth Gabi előadásának egyik érdekessége volt, hogy a zenekarjának nincs dobosa – mindezt beatbox-szal, azaz szájdobbal pótolják!

Őt követte a román pop utóbbi évtizedének állócsillaga, Andra. Az aranyosgyéresi szupersztár ezúttal sem okozott csalódást, hatalmas rajongótábora óriási szeretettel fogadta Szatmárnémetiben. Amit ő a hozzá méltó produkcióval hálált meg.

Őt követte aztán a Sound of Boney M. - ám ez már történelem. Akárcsak a XXI. Szatmárnémeti Városnapok. Amelynek a megítélését olvasóinkra bízzuk – és rendkívül hálásak lennénk, ha ezt megosztanák velünk!

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: