2010-05-28 14:56:11• hírek • MTI/AFP/Reuters

Franciaország rendezi az Euro 2016-ot

Franciaország rendezheti a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságot - döntött a kontinens sportági szövetségének végrehajtó bizottsága pénteken.

A hat év múlva esedékes - immár 24 csapatos - tornáért Törökország és Olaszország is jelentkezett. A szavazás első körében az olasz pályázat esett ki, a folytatásban pedig heten voksoltak a francia, s hatan a török kandidálás mellett.
A három pályázónak pénteken délelőtt fél-fél órás időkeretben volt még lehetősége arra, hogy prezentációjával meggyőzze a döntéshozókat.

Az utolsó értékelésben és a szavazásban érintettség okán Michel Platini, a szervezet francia elnöke, valamint a török Senes Erzik és az olasz Giancarlo Abete nem vett részt.

Franciaország 1960-ban és 1984-ben már rendezett Eb-t, utóbbit meg is nyerte a Platini vezette válogatott. 1938-ban és 1998-ban világbajnokságnak is otthont adott az ország, s utóbbi hazai sikerrel végződött.

A tervek szerint a 2016-os torna helyszínei Saint-Denis, Párizs, Lens, Toulouse, Marseille, Bordeaux, Lille, Lyon, Nizza, Strasbourg, Sain-Etienne és Nancy lehetnek. Három stadion tartalék lesz majd, az erre vonatkozó döntés 2011. május 28-ig születik meg. Az már biztos, hogy Bordeaux, Lille, Lyon és Nizza új arénát kap, a döntőre pedig a Stade de France-ban kerül sor.

Az arénák építésére, illetve felújítására 1,7 milliárd eurót különítettek el, ennek 39 százaléka magánforrásokból biztosított, 61 százalékára pedig a kormány vállalt garanciát.

"Amikor korábban beszéltem a labdarúgó-szövetséggel, felmerült a kérdés, hogy szeretnénk-e egyáltalán ilyen eseményre pályázni a gazdasági világválság idején - fogalmazott a helyszínen tartózkodó Nicolas Sarkozy francia államfő. - A válságra azonban a sport adja meg a legmegfelelőbb választ. Semmi sem erősebb a sportnál, és azon belül semmi sem erősebb a futballnál."

Az Európa-bajnokság mérkőzésein az előzetes számítások szerint összesen 2.498.000 nézőt tudnak majd fogadni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: