2011-10-06 19:53:35• hírek • Póti Orsolya

Fotóművészeti kiállítás nyílt az Alkotóházban

A Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ és a Szatmári Alkotóház Képzőművészek Egyesülete újabb kiállítást szervezett, de ezúttal az Alkotóház Galériába. Az érdeklődők a budapesti fotóművész Szekeres Szabolcs és a nagykárolyi Vénig László alkotásait tekinthetik meg.

Kettős kiállításmegnyitóra került sor október 6-án, délután az Alkotóház Galériában, melynek keretében két fotóművész alkotásait mutatták be az érdeklődőknek. A rendezvény jó hangulatát zenével a Szatmári Művészeti Iskola diákjai, Iorga Cristian és Tamas Dacian teremtették meg. Gergely Csaba, a Szatmári Alkotóház Képzőművészek Egyesületének elnöke a kiállítóművészek munkásságát ismertette.

Szekeres Szabolcs 1942-ben született Budapesten, elemi és középiskolai tanulmányait Argentínában végezte. 19 éves korában USA-ba utazott. New Yorkban a Columbia Egyetemre járt, ahol közgazdaságtani diplomát szerzett. Washingtonban a Dél-Amerikai Fejlesztési Banknál kezdte el a szakmai munkáját, hét évvel később megalapította saját gazdasági tanácsadó vállalatát, aminek kapcsán nagyon sokat utazott, első sorban Dél-Amerikába, de Afrikába és Ázsiába is. A rendszerváltozás után tíz évet töltött Budapesten, ahol az Állami Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatója volt, azután dolgozott a Budapest Bankban. 2005-től az Európai Bizottság főosztályvezetője lett egy Sevillai gazdasági kutatóintézetben. 2009-2011 között Brüsszelben dolgozott szabadúszó közgazdászként, és jelenleg ismét Budapesten él.

Szekeres ötven éve szerelmese a fényképezésnek. Washingtonban alapítója és vezetője volt a Dél-Amerikai Fejlesztési Bank fotóklubjának. Évente két kiállítást szervezett a klub, amelyek közül az egyiknek mindig kötött témája volt. A jelen tárlatban ezekből a képekből van néhány. Sevillában egy személyes fotókiállítása volt, ahol több mint 200 fényképet állított ki. Egyéb kulturális tevékenységéhez tartozik az amatőr színjátszás, a versfordítás (spanyolra), és egy gyereknevelést leíró naplósorozat, amely már az ötödik kötetnél tart.

A másik kiállítóművészt bizonyára már sokan ismerik, hiszen Vénig László 1962, tagja a Román Fotóművészek Szövetségének, melynek keretében kiállít Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Brassóban, Temesváron, Iaşi-ban, Szebenben, Bukarestben, Nagyváradon, Craiova-n, Csíkszeredában. 1970 megalakítja a Nagykárolyi "Május 9" Fotóklubot melynek elnöke is 1985-ig. Kétévenként országos fotó kiállítást szervez „Interklub" néven. 1976 - ban , a Román Fotóművészek Szövetségének ajánlására megkapja az „Artiste Federation Internationale de L'art Photographique" (AFIAP) címet. Vénig több fotóklub és művelődési társaság tagja, és különböző nemzeti kiállítások résztvevője és zsűritagja. A nagyváradi fotóklub „Lépések a fényben" gyűjteménye részekén bemutatják fotóit több mint 100 kiállításon Európában, Új-Zélandon, Dél- Amerikában. Vénig 74 évesen tért át a digitális technikára.

A két fotóművész kiállítása november 3-ig látogatható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: