2011-07-14 20:41:34• hírek • Szatmár.ro

Fotókkal az inkák nyomában

Peru titokzatos tájai láthatók a Szatmár Megyei Múzeumban.

Nagy siker volt a Véndiáktalálkozón bemutatott, Az inkák nyomában című fotókiállítás, a tárlatot most egy hónapon keresztül a Szatmár Megyei Múzeum földszinti kiállítótermében nézhetik meg az érdeklődők. A fotókat készítő Vida István neve ismerősen csenghet a szatmáriak számára, hiszen 2010-ben a Chilében készített fotóit már láthatták a múzeumba járók.

- Két éven át (2008 - 2009-ben) geológus mérnökként Chile északi részén, az Atacama-sivatagban dolgoztam. Szabadidőmben sokat utaztam Chilében, de voltam Peruban és Argentínában is. A tavalyi, sikeres, Chiléről szóló fotókiállítás után - mely Szatmárnémetiben, Nagybányán, Bukarestben és Kolozsváron volt látható - ezúttal a Peruban készült fotóimból szeretnék bemutatni - mondta el Vida a Szatmár.ro-nak.

A csütörtök délutáni megnyitóra sokan gyűltek össze a Megyei Múzeumba, többek között a megyében végzett ásatásokon segédkező illetve gyakorlatozó egyetemisták és középiskolások is jelen voltak a rendezvényen.

Vida István képei mindenkit magával ragadtak, hiszen egy számunkra teljesen idegen civilizációt, tájakat ismerhetünk meg a fényképfelvételeken keresztül. Megtekinthetők többek között a Machu Picchu (azaz az "Öreg csúcs") városában készített fotók, a Nasca vonalakról készített légi felvételek és számos egyéb látnivaló, emberek, utcák, terek - egy számunkra idegen kultúra életképei.


Az inkák nyomában


Az inkák nyomában


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: