2012-02-06 17:17:32• hírek • Póti Orsolya

Fotókiállítás nyílt az Erdős Pál emlékműhelyben

Téli életképekből és szocio-fotókból nyílt tárlat február 4-én a szatmárnémeti Erdős Pál emlékműhelyben. Ez alkalommal a Prisma Fotóművészek Egyesületének három tagja mutatta be alkotásait az érdeklődőknek.

Hétfő délutántól fotókiállítás várja az érdeklődőket az Erdős Pál emlékműhelyben. A tárlatnyitón a három kiállító művész - Pop Alexandru, Dan Bale és Zichor Eduárd - mutatta be alkotásait a közönségnek, majd Ilyés Gyula polgármester köszöntötte a kiállítóművészeket.

Pop Alexandru „A tél költeményei" című fényképsorozatával kedveskedik ez alkalommal a fotóművészet kedvelőinek. A fotós négy kategóriában - néphagyományok, absztrakt, fekete-fehér koncepció és tájkép - mutatja be az általa megörökített pillanatokat. A puha, havas téli táj szinte minden alkotásán jelen van, emellett pedig az absztrakt és a téli hagyományokat ábrázoló műveken keresztül próbálja megszerettetni ezt a hideg, mégis szép évszakot a nézelődővel.

Dan Bale és Zichor Eduárd ennél jóval eltérőbb témát oszt meg a közönséggel. Bale a családon belüli erőszakot hivatott bemutatni; a fényképeket a Szatmár Megyei Szociális Gondozói Hivatal egyik programja keretében késztette.

Zichor Eduárd is az élet sötétebb oldalát közelíti meg alkotásaival: a szegénység, az éhezés, a nyomor egytől-egyig megmutatkoznak fotóin. „Úgy gondolom nem mindig csak a szépet kell megmutatni az embereknek, mert fontos, hogy lássák, észrevegyék, felismerjék azt a szomorú valóságot is amiben élünk" - nyilatkozta a Szatmár.ro-nak Zichor.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: