2011-04-08 16:58:29• hírek • Balog Anita

Előzetes letartóztatás és 9 ezer doboz cigaretta

Nagy mennyiségű csempészcigarettát foglaltak le a határrendészek. Mint kiderült, a most lebuktatott személyeket tavaly november óta figyelik a hatósági személyek.

Ahogy azt sejtettük, nem egy egyszerű ellenőrző akció része volt a nagy hatósági jelenlét az "Árnyékra vetődtek a kommandósok" című cikkünkben említett Kispiac melletti sörözőnél. A határrendészet pénteken kiadott sajtóanyagából kiderül, egy ügyészségileg elrendelt akció része volt a csütörtöki is. Az ügyben több név is felmerül, a sajtójelentésben három történetet mondanak el, melyek összekapcsolódnak.

A határrendészek szerdán, április 6-án 18 óra körül egy Ford Tranzit típusú személygépkocsit állítottak meg. A magyarországi rendszámú autót a 26 éves V.  Zsolt Lóránd vezette, utasa pedig a 38 éves P. József András volt - mindketten szatmári lakosok. Az autóban 1180 csomag cigarettát találtak, a duty free jelzésű Jin Ling cigaretták összértéke közel ötezer lej. Az autóban ülők nem tudták igazolni, hogy honnan szerezték a dohányárút.

Egy másik határrendész-csapat egy Dacia Logant állított meg, amelyet a 32 éves Julianna N. vezetett. Az autó csomagtartójában 861 doboz Jin Ling cigarettát találtak, melyek szintén duty free boltból származtak. Ezek értéke 3616 lej volt.

Április 7-én reggel a határrendészeket egy szatmári illető értesítette, hogy épülő házának udvarán nagy mennyiségű cigarettát talált - mint kiderült, 7190 dobozzal, ebből 4350 Jin Ling márkájú volt (duty free boltból), 2840 pedig Viceroy, ukrán zárjeggyel. Ezek összértéke több mint 30 ezer lej.

Mivel a határrendészek összefüggést láttak az esetek között - lévén, hogy egy ideje már megfigyelték a személyeket -, két házkutatást is tartottak, egyet V. Zsolt Lórándnál, a másikat Julianna N.-nél, de egyik esetben sem találtak csempészcigarettára. Bár a határrendészek nem közölték az összefüggéseket, valószínűleg a két személy összedolgozott, s mivel számítottak a házkutatásra, az otthon levő "árút" az épülő háznál rejtették el.

A határrendészek az ügyben tehát 9231 doboz cigarettát foglaltak le, a Ford Tranzitot és a Dacia Logant pedig a határrendészet udvarán helyezték el. Az ügyészség 24 órás őrizetbe helyezte V. Zsolt Lórándot és Julianna N.-t, majd 29 napos előzetes letartóztatásba helyezték a férfit.





A határrendészet felvételei

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: