2009-10-12 12:36:46• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Forró napok előtt áll a román kormány

Forró napok előtt áll Emil Boc román miniszterelnök kormánya, mivel sokak szerint nagy az esélye annak, hogy a parlamentben megszavazzák az ellenzék bizalmatlansági indítványát, ha az alkotmánybíróság hétfőn megerősíti annak törvényességét.

Az indítványt a múlt héten nyújtotta be az ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Traian Basescu államfő támogatását élvező Demokrata Liberális Párt (PD-L) irányította egypárti kormány ellen. Ez utóbbi most kisebbségben kormányoz, mivel nem sokkal előtte kivált a koalícióból a Szociáldemokrata Párt (PSD), amelynek honatyái immár ellenzéki pozícióból állítólag maguk is a bizalom megvonása mellett készülnek voksolni. A PD-L a múlt héten úgy próbálta kivédeni ezt a támadást, hogy az indítvány alkotmányosságát megkérdőjelezte az alkotmánybíróságon.

Bukaresti megfigyelők egy része azonban szinte bizonyosnak véli, hogy a bírói testület nem talál kifogásolni valót az indítványban, ez esetben valószínűnek tűnik, hogy a keddre tervezett szavazáson a szociáldemokraták szavazatainak segítségével Emil Boc kabinetje elbukik (hacsak a titkos voksolás fedezékében nem lesznek "árulók" az ellenzék soraiban).

Hogy mi történik ezután, arról a hétfői kommentárok számos változatot vélnek előre látni. A döntés Traian Basescu kezében van, az alkotmány értelmében ugyanis neki lesz joga bárkit is megbízni a kormányalakítással. Dönthet úgy például, hogy Emil Bocnak kell új kabinetet összeállítania, addig is ugyanez a kormány ügyvezetői minőségében folytatja munkáját. Ezt már önmagában is "győzelemnek" tekinthetné az ellenzék, hiszen egy ilyen végrehajtó testület nem terjeszthet elő "felelősségvállalással", azaz parlamenti vita kizárásával semmiféle törvénytervezetet. Márpedig Boc kabinetje éppen a nyugdíjreformról szóló tervezetét akarta volna ilyen formában törvénnyé alakítani. Hétfőn délelőtt a média emlékeztetett arra a híresztelésre is, amely szerint a kormány még a bizalmi szavazás előtt testületileg lemond, rögtön az államfő kezébe adva a labdát.

Az utóbbi napokban azonban egyre határozottabban látszik körvonalazódni egy jövendő szakértői kormány létrehozásának a lehetősége. Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnök ugyanis nyilatkozataiban értésre adta, hogy pártja összefogott a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) egy ilyen jellegű szakértői csapat összeállítása érdekében. Geoana arra alapozza elképzelését, hogy e két párt "újfajta parlamenti többséget" alkot immár a parlamentben, így Basescu államfőnek szerinte nem lesz oka elutasítani ezt a javaslatot. Ennek értelmében a miniszterelnöki tisztséget nem pártpolitikus, hanem például pénzügyi szakember (így a jegybank valamelyik vezetője) töltené be, de szóba jött Klaus Johannisnak, Nagyszeben polgármesterének a neve is.

A helyzet zavarosságát elsősorban az okozza, hogy november 22-én és december 6-án kétfordulós államfőválasztást rendeznek az országban. A szemben álló politikai erők azonban az addig hátralévő rövid időszakban is uralni szeretnék a helyzetet, a szociáldemokraták legalább azt szeretnék elkerülni, hogy az ellenfél kormányzati pozícióból szervezhesse meg a választást. Hiszen mind a PD-L, mind a PSD választási csalás szándékát feltételezi a másikról. Abban mindenki egyetért, hogy csak a választás után lehet létrehozni egy tartósabb, politikai alapokon nyugvó kormányt, függetlenül attól, hogy ki lesz a jövendő államfő. Ez utóbbi személye ugyanis - bármennyire is nem "elnöki köztársaság" Románia - alapvetően meghatározza majd a jövendő koalíciós képletet.

Az RMDSZ egyelőre nem foglal állást, legalábbis a keddi szavazásig nem kíván találgatásokba bocsátkozni. A magyarok szervezete úgy véli, hogy a választásig nincs is értelme semmiféle koalícióban részt venni, s hogy utána miként dönt, az az események alakulásától függ.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: