2010-05-13 08:46:49• hírek • Szatmar.ro

Forlan és az Atletico legyőzte Geráékat

Hatalmas csatában, négy perccel a büntetők előtt arattak megérdemelt győzelmet a spanyolok.

Spanyol győztese van a futballtörténelem első Európa-liga kiírásának, miután az egyénileg jobb erőkből álló Atletico Madrid hatalmas küzdelemben legyőzte az angol Fulham csapatát. A londoniak színeiben Gera Zoltán 120 percen keresztül a pályán volt és adott egy „fél gólpasszt".

A teltházas Nordbank Arénában (vagy ahogy a döntő erejéig hívták, Hamburger Arénában) fantasztikus hangulatban feszült egymásnak a két csapat, azzal az elszántsággal, amilyennel csak a sikerre nagyon éhes együttesek tudnak játszani. Ami nem is csoda, hisz az Atletico 14 éve nem nyert semmilyen trófeát, míg a Fulham még soha 131 éves történelme során.

Az már az elején látszott, hogy a spanyolok rendelkeznek gyorsabb és technikásabb játékosokkal, amit az angolok fizikai fölényükkel és küzdeni tudásukkal próbáltak ellensúlyozni. Az első komoly helyzetek is a madridiak előtt adódtak, de Forlan a 13. percben csak a kapufát találta el, Reyes lövését pedig Schwarzer védte. A túloldalon semmi, leszámítva Gera és Davies távoli és kevéssé veszélyes próbálkozásait. Többet támadott az Atletico, főleg Agüero és Forlan okozott komoly gondot az angol védelemnek és ők hozták össze az első gólt is: előző szánta lövésre magát, de eltörte a labdát. Forlan viszont a védők között berobbant és a halába gurított - igaz, lesről. Mindössze négy percig örülhettek viszont a spanyolok, a 37. percben ugyanis Zamora, Duff, Gera volt a a labda útja, a magyar futballista visszaemelte balra, egy védő még megcsúsztatta a lasztit, Davies pedig kapásból a hálóba vágta azt.


Elmaradt a Gera-gól, kikapott a Fulham fotó: fulhamfc.com
Elmaradt a Gera-gól, kikapott a Fulham fotó: fulhamfc.com


A második félidőre egy jóval támadóbb Fulham futott ki a pályára, ennek következtében két hatalmas helyzetet is kialakítottak, de de Gea előbb az egyedül kiugró Gera elől szedte fel a labdát, majd Davies kapáslövését védte bravúrral. Az utolsó húsz percre ismét feljött az Atletico, Schwarzernek is akadt dolga ekkor, ám az egyértelmű volt, hogy egyik csapat sem akar különösebben kockáztatni.

Mint ahogy az is egyértelmű volt, hogy két fáradt csapat vetemedett egymásnak a hosszabbításban, valamint az is, hogy a Fulham cseréi (Dempsey és főleg Nevland) kevesebb lendületet tudtak hozni csapatuk játékába, mint a spanyolokéi (Jurado és Salvio). A londoniak robotoltak becsülettel, Gera nem egyszer a saját tizenhatosáig jött vissza, kisegíteni a társakat. A 114. percben az Atletico közel került a vezető gólhoz, amikor Forlan rázta le Bairdöt a bal oldalon, de a középre gurított labdát Agüero centikkel a kapufa mellé küldte.

A két csapat a szünet után sem állt le, maradt a nagy iram, de helyzetekig nem igazán jutottak el. Aztán a 116. percben beigazolódott, hogy két hasonló tudású csapat küzdelmét az egyéni képességek dönthetik el: Agüero rázta le Bairdöt a bal oldalon, a középre gurított labdáját pedig Forlan pörgette a kapuba - igaz, talán ha nem pattan meg Hangeland lábán, akkor Schwarzer védeni tud.

Így hát a „kisebbik" madridi klub nyerte az Európa-liga liga első kiírását, míg a másik oldalon egy „kisebb" londoni klub nem tudta megtörni az angol főváros több, mint egy évtizede tartó európai kupa nélküli periódusát. Ez a legkevésbé Gerán múlott, a pécsi futballista olyan szívvel harcolt 120 percen át, amilyet magyar embertől talán 1956 óta nem láthattunk.

Európa-liga, döntő, Hamburg:

Atletico Madrid - Fulham 2-1
gólok: Forlan (33., 116.) illetve Davies (37.)

48 év után nyert európai kupát az Atletico fotó: clubatleticodemadrid.com

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: