2009-03-10 16:21:32• hírek • Ferenczi Noémi

Ifjúsági napok – csak spórolósan

A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés idén is megszervezi az Ifjúsági Napokat, az azonban kérdéses, hogy mennyi pénzből.

Az idén hetedik alkalommal szervezi meg a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés  és a Szatmári Magyar Diákszövetség az Ifjúsági Napokat. Az előkészületekről Veres Norbertet, a MIK elnökét kérdeztük, aki elmondta, bár a rendezvény időpontját már kitűzték, egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyi pénzből kell majd gazdálkodniuk.

„A megyei és a helyi önkormányzattól is kértünk támogatást az idei rendezvény megszervezésére, azonban mivel késlekedik a költségvetések elkészítése, még nem tudjuk, hogy mennyi pénzt tudnak majd szánni erre a célra. Az előző években a Communitas Alapítvány is támogatta rendezvényünket, idén azonban még nem voltak ilyen jellegű kiírásaik.

A tervek szerint, május első hétvégéjén lesznek az Ifjúsági Napok, de hogy milyen meghívottakkal, még nem tudjuk. A szervezés már elkezdődött, de nem halad olyan ütemben, ahogyan kellene. Biztosan lesznek Ifjúsági Napok, de az is biztos, hogy szerényebb rendezvény lesz, mint az előző években"- magyarázta Veres Norbert.

A szervezésbe idén is szeretnénk bevonni a fiatalokat, ezért minden vállalkozó kedvű fiatal jelentkezését várjuk  - tette hozzá.

2007-ben a Zanzibár volt az Ifjúsági Napok egyik meghívott zenekara

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: