2017-10-11 08:07:23• hírek • MTI

Forbes magazin: Trump úgy kormányozza országát, mintha vállalat volna

Donald Trump amerikai elnök úgy kormányozza országát, mintha vállalat volna - írta a Forbes magazin, amelynek munkatársa több mint egyórás interjút készített az elnökkel, ez utóbbi válaszaihoz megjegyzéseket is fűzve.

"Egyetlen elmélet megmagyaráz mindent" - írta interjúja címében a lap, utalva arra, hogy álláspontja szerint Donald Trump üzletemberi elvei magyarázatot adnak kormányzati döntéseire és stílusára is.

A lap szerint Trump a Fehér Házban is olyan állampolgárként és üzletemberként viselkedik, mint amilyennek az elmúlt 35 évben megismerték: szereti az eredményeit sorolni, visszavág a vélt sérelmekért is. A lap ezzel kapcsolatban felidézte Trumpnak azt a sajtóhírt, amely szerint Rex Tillerson külügyminiszter negatívan nyilatkozott róla. Az egyébként Tillerson által is cáfolt sajtóinformációról az elnök így fogalmazott a Forbes riporterének: "Úgy gondolom, hogy ez hamis hír, de ha tényleg ezt mondta volna, akkor össze kell hasonlítani az intelligencia-hányadosunkat, és máris mondhatom, ki győz majd".

A Forbes szerint az elemzőknek nem kellene meglepődniük Trump viselkedésén, hiszen az elnök hű önmagához, világlátása belső ellentmondásoktól mentes: üzletemberként viselkedik, aki megállapodásokat akar kötni, csakis győztes helyzeteket fogad el, a kormányzást úgy tekinti, mint üzleti megállapodások sorozatát. Az általa rossznak tartott megállapodásokat, egyezményeket nem tiszteletben tartja és esetleg javítani akarja, hanem elveti és újakat akar kötni helyettük, még akkor is, ha ezzel Amerika nemzetközi hírneve forog kockán. "Ha ennek fényében vizsgáljuk az eddigi  tevékenységét, máris megértjük, mi várható a következő három vagy hét esztendőben" - fogalmazott a lap, sejtetve egyúttal, hogy szerinte Donald Trumpot 2020-ban újraválaszthatják.

Az elnök - mint a lap írta - "szereti a statisztikákat", a Forbes munkatársának is sorolta: a munkanélküliség aránya az elmúlt 17 évben most a legalacsonyabb, a tőzsde szárnyal, a GDP az elmúlt negyedévben 3,1 százalékos növekedést mutatott. Amikor az újságíró a tavalyi elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozásról kérdezte, Trump azt felelte: 306 elektor szavazott rá, és a demokratáknak "magyarázatra van szükségük, hogy miért vesztettek egy olyan választáson, amelyet meg kellett volna nyerniük".

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: