2011-02-23 15:26:07• hírek • Szatmar.ro

Fontos napok várnak Tataranra

Fontos napok várnak a Szatmárnémeti Sportklub ifjú párbajtőrözőjére, Amalia Tataranra, aki előbb a román felnőtt válogatott bő keretének lesz tagja, majd a korosztályos Európa-bajnokságon léphet pástra.

A román női párbajtőr-válogatott a hétvégén a rangos West End Grand Prix küzdelmein vesz részt, az Anamaria Branza, Loredana Iordachioiu, Anca Maroiu, Simona Alexandru világbajnok négyes mellett pedig a bő keret tagja lesz Tataran, valamint korábbi klubtársa, a jelenleg a Steauában vívó Simona Deac is.

Verseny utáni héten pedig már az ausztriai Klagenfurtban lesz jelenése Tatarannak, ahol az U17-es Európa-bajnokságon kell bebizonyítania, hogy a tavaly a Bakiban megszerzett világbajnoki bronzérme nem csak a véletlen műve volt. Rajta kívül még a szintén sportklubos Veress Gréta valamint két craiovai lány képviseli Romániát.

Csiszár Ferenc klubedző szerint a kontinenstornán egy rendkívül kiegyenlített mezőny csap majd össze, a dobogóra 10-12 lánynak is reális esélyei vannak. Bár a mester nem akart jóslásokba bocsátkozni, a már említett tavalyi bronzérem mindenképpen azt sugallja: Tataran is odaérhet a dobogóra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: