2010-02-15 11:49:06• hírek • Szatmar.ro

Fontos győzelmek mindkét síkon

A VSK lányai Craiováról, a fiúk Bukarestből hozták el a két pontot.

A Szatmárnémeti VSK mindkét csapata súlyosnak mondható vereséget szenvedett az előző fordulóban, így nagyon fontos számukra, hogy rögtön javítani tudjanak. Ez a hétvégén sikerült is, a női kosárcsapat Craiován nyert 81-70-re, míg a férfi kézicsapat 37-34-re verte a Dinamót.

A lányok a hét közepén csúnya, 31 pontos vereséget szenvedtek a címvédő Targoviste ellen, így a Craiova legyőzése duplán fontos volt: egyrészt, mert az önbizalomnak is jót tett a sikertelen Final Four után, másrészt pedig a Craiova a továbbjutás szempontjából is közvetlen riválisnak számít.

„Ez egy igen fontos győzelem a végső elszámolás szempontjából, mivel a négy közé jutásért az egyik közvetlen riválisunkat vertük meg idegenben. Nagyon elégedettek vagyunk a lányok hozzáállásával, mindenki odatette magát és megküzdött minden labdáért - nyilatkozta Éles Péter menedzser. - A craiovaiak által megnyert első negyed után, a második tíz percben összeszedettebb lett a védekezésünk, és a támadásokban is kiegyensúlyozott lett a csapat. A harmadik negyed után a hazaiak megközelítettek, de végül a győzelmünk nem forgott veszélyben" .

A következő fordulóban, szerda délután 19 órától a Sepsiszentgyörgy elleni rangadó vár a lányokra, hazai pályán.

Craiova - VSK 70-81
A szatmári pontszerzők: Claudia Pop 18, Allyson Hardy 16, Cristina Ciocan 14, Monica Urse-Ivan 12, Laura Drăgoescu 10, Elisabeth Pavel 9. Laura Povilonyte 2
Játszott még: Adriana Pricop, Salimata Diatta
További eredmények: Bukaresti Rapid-Sepsiszentgyörgyi LMK Sepsi BC 32:84
Târgoviştei MCM-Nagyváradi CSM 98:46
Alexandriai Teleorman-Aradi BC ICIM 68:78


Szerdán a Szentgyörgy lesz a VSK vendége
Szerdán a Szentgyörgy lesz a VSK vendége


A fiúk a múlt hétvégén hazai pályán 13 pontos vereséget szenvedtek a Bákó ellen, a vezetőség pedig szankciókat helyezett kilátásban, amennyiben nem nyernek Bukarestben a Dinamo ellen. Nem tűnt könnyű feladatnak (nem is volt az), ám a szatmáriak végig vezettek a piros-fehérek ellen. Hat perccel a vége előtt azonban a hazaiak egyenlítettek. A VSK-t ez nem törte meg, Teremi kapus lehúzta a redőnyt, elől pedig a többiek hármat is dobtak, így Szavics, Oláh, Cioroiu és Ciornahuz nélkül nyertek Palkó János és Nicolae Istrate legényei.

„A csapatot kritizálóknak megmutattuk, hogy a Bákó elleni vereség csak egy kisiklás volt, a fiúkkal elbeszélgettünk az akkori kudarc után, és ennek volt is hatása", értékelt előbbi a meccs után.

A következő fordulóban a Székelyudvarhely érkezik majd városunkba, így székely invázióra számíthatunk a hét második felében Szatmáron.

Időközben a Román Kézilabda Szövetség módosította a programot, így az Udvarhely elleni bajnokira 24.-n kerül sor.

Dinamo - VSK 31-34
A szatmári gólszerzők: Birtalan 10, Surducan 6, Vizsbovszkij 5, Ardelean 4, Nagy 4, Burszacs 3, Varga 2
Játszott még: Teremi, Pogyină, Savlovschi, Pop, Mateş
További eredmények: Bákói Ştiinţa-Tg. Jiu-i Pandurii 29-30 (13-13)
Kolozsvári U Transilvania-Konstancai HCM 25-28 (8-14)
Resicabányai UCM-Nagybányai HC Minaur 34-28 (19-12)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: