2017-11-10 09:17:56• hírek • MTI

Fontos célt valósítottak meg az Iszlám Állam elleni harcban

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint fontos célt sikerült megvalósítani a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni harcban, miután Irakban és Szíriában is sikerült nagyjából felszámolni a hatalmukat korábbi összefüggő területeiken.

Szerdán jelentette be a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató katonai szövetség egyik parancsnoka, hogy a szíriai kormányerők és szövetségeseik elfoglalták az Iszlám Állam utolsó kelet-szíriai fellegvárát, Abu-Kemál városát.


Gyarmati István az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában kiemelte: ezzel az "összefüggő állam" megszűnt, ami azért fontos, mert a terrorszervezet egyik fontos célkitűzése volt a kalifátus helyreállítása.


A szakértő ugyanakkor felvetette, hogy mi lesz azokkal, akik eddig az Iszlám Állam "területén" éltek, harcoltak a terrorszervezet védelmében. Egy részük ott marad, lesznek, akik abbahagyják a harcot, sokan viszont máshová mennek, Afrikába, Európába, Oroszországba, ahol folytathatják tevékenységüket vagy készülhetnek valamire.


Gyarmati István azt is mondta, hogy korábban az Iszlám Állam elleni harc sokakat összefogott, most viszont a szíriai polgárháború még véresebb lehet. Így azon milliók közül, akik még belső menekültként élnek Szíriában még többen dönthetnek úgy, hogy elhagyják az országot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: