2011-07-21 13:42:01• hírek • Póti Orsolya

Fontos a zenei nevelés

Ezen a héten vette kezdetét és szeptember közepéig tart a Szatmári Művészeti Iskola által szervezett nyári oktatás. Az érdeklődők júliustól zongora és gitár képzéseken, augusztustól pedig könnyű zenei képzésen is részt vehetnek.

Eddig huszonhét diák jelentkezett a Szatmári Művészeti Iskola által szervezett nyári tanfolyamokra, melyet minden évben megszervez az intézmény valamilyen formában. Idén kizárólag zenei képzés indult: zongora, gitár és könnyűzenei ismereteiket mélyíthetik el a kurzusokon résztvevők. A jelentkezők többsége gitár képzésre iratkozott, de zongorázni vágyók is bőven akadnak - tudtuk meg Varga Mária tanárnőtől.

A zongoraképzéseket ezen a nyáron Csendes Judit zongoratanárnő tartja, aki szerint rendkívül fontos a gyerekek és a fiatalok zenei képzése, ugyanis kedvüket lelik benne és a zenei ismeretek után könnyebben megy majd a tanulás az iskolában.

Csendes tanárnő nem csak a tanév ideje alatt, hanem nyaranként is szívesen foglalkozik a tanulni vágyókkal. Elmondása szerint, eddig nyolcan iratkoztak a zongoratanfolyamra,  közöttük a legfiatalabb tanuló még csak öt éves. Az iskola célja, hogy megszerettesse a diákokkal a zenét, így nincs egy kifejezett tanterv. A diákok kívánsága szerint zajlik a tanulás: aki többet akar elsajátítani, azzal többet foglalkoznak, aki csak épp hobbiból zongorázik, az könnyebb darabokat tanulhat.

A gitározni vágyók Sallai László tanár irányításával mélyíthetik tudásukat hétfőn, kedden és csütörtökön, a könnyű zene iránt érdeklődők pedig augusztustól Keresztes Calinnal tölthetnek el hetente néhány órát.

A képzésekről bővebb információt az iskola székhelyén, a Ioan Slavici utca 6. szám alatt kapnak, hétköznaponként 16 óráig.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: