2011-06-21 15:11:24• hírek • Szatmár.ro

Folytatódott a felmérés

A román nyelv- és irodalom vizsgát követően, kedden reggel anyanyelvből írtak dolgozatot a romániai nyolcadikosok.

Közel kétszázezer romániai nyolcadikos felmérése zajlik a napokban: hétfőn román nyelv- és irodalomból mérték fel a tanulókat, kedden pedig anyanyelvből vizsgázhattak a diákok.
Szatmár megyében ez több mint 1300 tanulót érintett: magyar nyelvből 1256-an vizsgáztak, németből pedig 82-en.
A magyar tételek nem bizonyultak túl nehezeknek a diákok számára, ám nagyon sok kérdésre kellett jól válaszolniuk azoknak, akik nagy jegyet akartak szerezni.

A közel kétoldalas, tesztkérdésekkel tarkított feladatlapon két nagyobb tétel szerepelt: az elsőben egy Lázár Ervin szöveg alapján kellett nyelvi kérdésekre válaszolniuk, míg a második tétel kérdései nyomán szövegalkotási feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak.

Ezzel azonban nem ért véget a vizsgasorozat, szerdán reggel matematikából kell bizonyítaniuk a nyolcadikosoknak.
A három próbát követően, az első eredményeket a tanintézmények június 24-én délelőtt függesztik ki - ezek egyébként a Tanügyminisztérium honlapjára is felkerülnek -, délután pedig, 14-18 óra között, ahogyan eddig is, óvásokat nyújthatnak be a jegyükkel elégedetlen nyolcadikosok. A dolgozatokat június 25-26-án javítják ki a központokban, a felmérők végső eredményeit pedig 27-én teszik közzé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: