2009-05-24 09:14:40• hírek • Szatmár.ro

Folytatódik az embertől emberig kampány

„Eddig nem akartam elmenni szavazni, de meggyőzött Kovács úr, és szólok a barátnőimnek is" - szólította meg egy nyugdíjas néni Kovács Péter európai parlamenti képviselőjelöltet, az RMDSZ ügyvezető alelnökét Medgyesen.

A szórványban talán jobban érzik az összefogás fontosságát, mint bárhol máshol Erdélyben - nyitotta köszöntő beszédét a politikus, a Medgyesen megrendezett VII. Vándorcsizma néptánc találkozón. Itt, a települések döntő többségében nincs polgármesterünk, nincsenek tanácsosaink, nincs magyar vállalkozó, fejletlen a civil szféra, tehát közösségi szinten csak az egyházra és az RMDSZ-re lehet támaszkodni - hangsúlyozta a politikus, majd elmondta: helyi, megyei szinten ez a két közeg eddig is partneri viszonyt tudott kialakítani, az országos szintű összefogás azonban új lendületet ad ennek a kapcsolatnak.

A 2009. május 23-án sorra kerülő, közel 1000 ember részvételével lebonyolított szabadtéri rendezvényen 11 Szeben, Maros és Beszterce Naszód megyei néptánccsoport vett részt, illetve gulyásfőző-versenyre és sporteseményekre is sor került.

Kovács Péter felszólalásában kitért a magyar intézményvezetők tisztségből való eltávolítására is: szórványban nem szeretek, és nem is szoktam a román politikusokkal „ijesztgetni", mert sok a vegyes házasság, a magyar közösség tagjainkat sok barátja, ismerőse, munkatársa van a románok között, azonban itt sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy egy bukaresti irodában, egyetlen tollvonással több száz intézményt fejeztek le, több száz magyar intézményvezetőt bocsátottak el. Ezeknek az embereknek két főbenjáró bűnük van: az egyik, hogy magyarok, a másik, hogy az RMDSZ támogatását élvezik. Történik mindez a 2009. év Romániájában - figyelmeztetett a jelölt.

A nap folyamán Kovács Péter és stábja Szovátán is járt a városnapok alkalmával megrendezett szabadtéri rendezvénysorozaton, amelyen elkísérte Péter Ferenc polgármester és Kerekes Károly parlamenti képviselő.


Kovács Péter kampánybusza járja az országot
Kovács Péter kampánybusza járja az országot


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: