2012-01-30 16:52:09• hírek • Szatmár.ro

Folytatódik a fejlesztés az egészségügyben

Elfogadták Szatmár megye költségvetését és döntöttek számos határmenti pályázat támogatásáról. Folytatódik a fejlesztés az egészségügyben is, új eszközök beszerzésére készül a Szatmár Megyei Tanács. Csehi Árpád tanácselnök szerint a 15 százalékkal alacsonyabb költségvetés miatt a működésen spórolnak, a fejlesztéseken nem.

Felsorolni is nehéz lenne azt a rengeteg határozattervezetet, amelyet hétfőn fogadott el a Szatmár Megyei Tanács. Számtalan határokon átívelő pályázat terve, fejlesztések, valamint közintézmények költségvetése is szóba került, illetve el lett fogadva az ülésen. A Szatmár Megyei Tanácsnál idén meghúzzák a nadrágszíjat: a tavalyi évhez képest 15 százalékkal alacsonyabb költségvetés miatt a működési költségeken próbálnak faragni, hogy minél több pénz álljon rendelkezésre fejlesztésekre, pályázatok önrészének biztosítására.

Közös pályázat alapján fog a tervek szerint megújulni a Szatmár Megyei Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztálya, a magyarországi partner pedig a Debreceni Egyetemi Klinika lesz - ez lesz az első együttműködés az egészségügy terén, amelyben a kórház partnere egy nemzetközileg elismert egyetemi klinika. Újabb projektek kerülnek leadásra a kórház sebészeti műtőinek további fejlesztésére - ennek eredményeképpen több laparoszkópos berendezéshez jut majd a Szatmár Megyei Kórház, így egyidejűleg több betegen is el tudnak majd végezni olyan beavatkozást, amellyel vágás nélkül, két "bejáraton" keresztül kamera segítségével operálnak majd epét, lépet és egyéb szerveket. A laparoszkópos vizsgálat előnye, hogy nem jár a hasüreg felnyitásával, így a betegek hetek helyett csak három-négy napot lábadoznak a kórházban.

A Szatmár Megyei Tanács elfogadta a műszaki dokumentációt a Tasnádi Gyermekgyógyászat modernizálására is, ami a tanács és az Egészségügyi Minisztérium együttműködésével fog megvalósulni.

Támogatják azokat a projekteket is, amelyek a katasztrófahelyzetek esetében válnak elengedhetetlenekké: katasztrófahelyzeteket követően pszichológiai segítséget nyújtó személyeket képeznek egy Hu-Ro-s projekt során, egy másik projekt pedig egy közös román-magyar mentőbúvár szolgálat megalapítását célozza a Szatmár Megyei Tanács, a Multisalva Egyesület, Vásárosnamény Város és a Felső-Tisza-vidéki Búvár- és Mentő Egyesület együttműködésével.

A határon átívelő projektek közül több szempontból is fontos a kerékpárút-hálózat kiépítését célzó projekt is. Ennek keretében biciklis utat építenének Túrterebes és Magosliget között, de a távolabbi tervek között szerepel egy teljes, 150-200 kilométeres úthálózat kiépítése, amelyen be lehet járni a Túrmente Természetvédelmi Területet, el lehetne jutni Kányaházáig, Tokajig. A hálózat egyrészt a kerékpáros turizmust lendítené fel, ezzel együtt pedig fejlődne a horgászati, kulturális és öko-turizmus is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: