2009-02-24 13:27:28• hírek • Szatmar.ro

Elsők egymás között

Az Inter és a Manchester listavezetőként csap össze, akárcsak a Lyon és a Barcelona.

A nyolcaddöntőkkel folytatódik a legrangosabb labdarúgó klubsorozat, a Bajnokok Ligája, melyek közül kedden négy mérkőzést rendeznek.

 

A.legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapás a címvédő Manchester United milánói vendégjátéka, ahol az olasz listavezető Inter próbálja megszakítani az angolok 19 mérkőzéses veretlenségi sorozatát a BL-ben. Amennyiben a „vörös ördögök" ismét megússzák vereség nélkül, akkor egy újabb rekordot dönthetnek meg, ám intő jel lehet számukra, hogy legutóbb pont a San Siróban szenvedtek vereséget 2007 áprilisában a Milan ellenében. A ManU. 15 itáliai fellépéséből 10-et elveszített, míg az Inter mindössze két alkalommal vesztett hazai pályán angol csapat ellen, igaz, ez az utolsó két mérkőzés volt. Az angol csapat háza táján gondot okozhat, hogy a bajnokságban remeklő védelemből Vidics eltiltás, Neville, O'Shea (fotó) és Brown sérülés miatt nem léphet pályára és kérdéses Evans szereplése is.

Angol-olasz párharc lesz Londonban is, ahol az Arsenal a Romát fogadja. Az olaszoknak egyáltalán nincsenek kellemes emlékeik Angliáról, eddigi 12 fellépésükből csak egyet nyertek meg, az utóbbi öt vendégjátékuk gólkülönbsége pedig 2-13, amiben sokat nyom a két évvel ezelőtti manchesteri 1-7. A bajnokságban gyengén szereplő Arsenal hat párharcból öt alkalommal búcsúztatta soros olasz ellenfelét valamely európai kupasorozatból és 22 mérkőzés óta nem szenvedett vereséget hazai pályán. Arsene Wenge nem számíthat Fabregas, Rosicky, Eduardo, Adebayor és Walcott játékára, a túloldalon pedig Aquilani, Cassetti, Menez, Totti és Cicinho küzd sérüléssel.

Az elmúlt hét francia bajnoki kiírást megnyerő Lyonnak igazi mumusa a Barcelona, mivel a gallok még soha nem tudták legyőzni a katalánokat. Mindkét csapat magabiztosan vezeti hazája bajnokságát, ám a Barca az utóbbi két mérkőzését nem tudta megnyerni. A hazaiaknál Revelliere és Govou biztosan nem játszik kedd este, akárcsak a Fluminensének eladott Fred, míg a vendégeknél Milito és az ex-lyoni Abidal hiányzik majd.

Az Atletico Madrid néhány hete megvált a csapatot 12 év után a BL-be visszavezető Javier Aquirrétől, akinek a helyét Abel Resino vette át és vele szeretnék folytatni a Porto ellen nem mindennapi hazai mérlegüket: történelmük során mindössze három vereséget szenvedtek a Vicente Calderon stadionban az európai kupákban.

Nézze meg a 2007 áprilisában lejátszott ManU-Roma meccs nyolc gólját.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: