2012-08-17 15:02:08• hírek • MTI

Folytatódhat a Real-Barca párharc

A címvédő Real Madrid vasárnap 19 órakor a Valenciát látja vendégül, míg a Barcelona a Real Sociedadot fogadja 21 órakor.

Szombaton elrajtol a világfutball egyik legerősebb klubbajnoksága, a spanyol Primera División pontvadászata, amelyben Pintér Ádám személyében a magyar labdarúgás is képviselteti magát.

A 24 éves válogatott középpályás, aki az ibériai ország élvonalának egyetlen magyar focistája, a Real Zaragozát erősíti továbbra is, miután a hatékony hajrának köszönhetően az első osztályban bennmaradt gárda vezetése a játékos megtartása mellett döntött. Pintér 2010-ben igazolt az aragóniai klubhoz, amellyel négy idényre szóló kontraktust kötött.
A mezőnyből toronymagasan kiemelkedik a címvédő Real Madrid és a fővárosi elitalakulat előtt éveken át bajnok FC Barcelona. A két óriás az új idényben is alapvetően csak egymással lesz "elfoglalva", s bár az FC Valencia, a hovatovább örök harmadik erre a szezonra nagyon jól igazolt, az erősödés is leginkább csak az újabb bajnoki bronzhoz lehet majd elegendő.

A Real-Barca párharc újfent szoros befutót ígér, bármelyik csapat győzelme "belefér" a végkimenetelbe már pusztán azért is, mert sem a madridiaktól, sem a katalán gárdától nem távozott meghatározó labdarúgó, mint ahogyan minőségi változást jelentő szerződtetésről sem érkezett hír a hétvégi start előtt. A kispadon a királyi gárdánál minden a régi, vagyis a portugál José Mourinho irányítja változatlanul a szakmai munkát, nem úgy a Barcánál, amelynek történetében viszont új fejezet kezdődik, amennyiben a klubtól elköszönt az eddigi sikerkovács, Pep Guardiola, s helyét eddigi segítője, Tito Vilanova foglalta el. A csere érdemi stílusbeli változást aligha hoz magával, tehát a Barcelona az eddigi látványos, sok passzos, a labdabirtoklásra épülő támadófutballt részesíti majd előnyben továbbra is, miközben a védelem tengelyébe visszatérhet a több hónapot kihagyó, elhúzódó sérüléséből felépült válogatott futballista, Carles Puyol.

A főszerepet azonban bizonyosan az egyenlők között is első Lionel Messi, a gárda legnagyobb csillaga, a világ legjobbja titulust egymás után háromszor is kiérdemelt argentin zseni fogja játszani, aki a következő választáson is komoly győzelmi esélyekkel indul. A túloldalon, a Realnál pedig ott van az "ellensúly", a hovatovább örökös második szerepébe kényszerült portugál támadó, Cristiano Ronaldo, aki a madridiak csapatsikere után nyilván megpróbál végre egyéni dicsőség dolgában is a Barca-vezér Messi elé kerülni. Lehet, hogy ez nehezebb feladat lesz, mint a bajnoki cím megvédése.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: