2012-06-06 16:42:01• hírek • Szatmár.ro

Folytatni szeretném a munkát gyermekeink jövőéjért

Găman Mihály 45 éves, házas, két gyermek édesapja. Sinaián született, református vallású. Érettségit a Szatmárnémeti Egészségügyi Líceumban szerzett. Ezt követően a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban, valamint a pusztadaróci orvosi rendelőben egészségügyi középkáderként dolgozott 1996-ig. Ebben az esztendőben megnyerte Pusztadarócon a helyhatósági választást, a polgármesteri címet azóta is sikerült megőriznie. Időközben, 1998-2003 között, a Vasile Goldiş Egyetem jogi szakán diplomázik, majd 2010-ben mesteri címet szerez a jogtudomány területén.

- Ötödik mandátumára készül, az elmúlt évek alatt több mindent sikerült a tervek közül megvalósítani. Azonban azt szeretném tudni, hogy az elmúlt négy év alatt milyen beruházásokat, fejlesztéseket sikerült véghezvinni Pusztadaróc községben és a hozzá tartozó településeken?

- Kemény négy év áll mögöttünk, az önkormányzat csapatával együtt olyan tervekbe kezdtünk bele és vittük véghez azokat az elmúlt négy év alatt, és természetesen az azt megelőző esztendőkben is, amelyek véleményem szerint jelentős mértékben megváltoztatták a község arculatát, illetve ezáltal a község lakosainak közérzetét is növeltük. Pusztadarócon átadtuk az új óvodát és az ifjúsági lakásokat (ANL), a 7-es számú kormányprogram adta lehetőségeket kihasználva műfüves sportpályát építettünk. Ugyancsak sikernek könyvelhetjük el, hogy sikerült felújítani a településen a ravatalozót, ugyanakkor a központban levő járdák és árkok is megújultak. Pusztadarócon korszerűsítettük az orvosi rendelő fűtésrendszerét és a külső tatarozás is befejeződött, valamint új kerítést és járdákat építettünk, de ugyanakkor sikerült a két rendelőt és a patikát is rendbe tenni.

Darán és Pusztadarócon korszerűsítettük a futballpályát, Darán a kultúrotthonban kialakítottunk belső illemhelyet és teraszt is építettünk. A helyi általános iskolába bevezettük a központi fűtést, korszerűsítettük a fűtésrendszerét és a külső tatarozást is befejeztük. Szamosdarán is korszerűsítettük a településen található ravatalozót. Atyában és Petén ivóvízhálózatot építettünk ki, Petén pedig a kultúrotthont korszerűsítettük.

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (FEADR) támogatásával sikerült megnyerni egy pályázatot, amely révén utakat aszfaltozni, illetve járdákat és árkokat korszerűsíteni tudunk hamarosan. A felsoroltak, illetve a terveink között természetesen előfordulnak olyan dolgok is amelyeket, bármennyire szerettük volna, nem sikerült megvalósítanunk a körülmények hatása miatt, például Atyában a gyerekhiány miatt nem sikerült új iskolát építeni, lekövezni a főbb mezei utakat és korszerűsíteni a közvilágítási hálózatot.

-
A fentebb felsorolt eredmények azt mutatják, hogy Ön és a pusztadaróci önkormányzat munkatársai, beleértve az RMDSZ-es tanácsosokat is, igen hatékonyan működnek, dolgoznak. RMDSZ-es polgármesterjelöltként melyek azok a tervek, beruházások, amelyeket Ön és csapata, sikeres választás esetén, meg szeretnének valósítani a 2012-2016-os mandátum ideje alatt?

- Az elkövetkező mandátum idején szeretnénk Darán és Pusztadarócon a csatornahálózatot kiépíteni. Darócon célként tűztük ki az utak aszfaltozását első fázisban 3,5 km hosszúságon, majd saját forrásokból még 1,5 km-t, illetve az árkok lebetonozását. A FEADR-n nyert finanszírozás által iskola utáni tanulásra (after school) alkalmas ingatlant építünk, amelynek munkálatai jelen pillanatban is folyamatban vannak. Ezzel párhuzamosan a Regionális Operatív Program (POR) keretében szeretnénk felújítani az iskolát, örömmel jelezvén ezúton hogy az erre benyújtott pályázatunkat is megnyertük, amelynek értéke több mint 1,5 millió lej, és ezáltal a pusztadaróci iskolát teljesen korszerűsítjük. A jelenleg zajló parkosítási és vízhálózat-kiépítési munkálatokat szeretnénk befejezni. Szamosdarán a tervek szerint kiépítjük a szennyvízhálózatot, és befejezzük a folyamatban levő parkosítási munkálatokat. Ezen település esetén is fontos szempont az utak aszfaltozása és az árkok lebetonozása, amit 3,5 km hosszúságú szakaszon megvalósítunk, és majd saját forrásokból folytatunk még 1 kilométert. Új színt kap a település, hiszen a már megnyert pályázatunk révén, a Környezetvédelmi Alap finanszírozásával a Szamos-töltésen kerékpárutat építünk ki, mely összeköti Szamosdarát a megyeközponttal és Magyarországgal is, amely turisztikai szempontból is egy nagyon fontos dolog.

Atyában és Petén szeretnénk a csatornahálózatot kiépíteni, illetve a két település közötti útszakasz leaszfaltozása is a tervek között szerepel. Mindezek mellett Petén és Atyán a főutca leaszfaltozása is a megvalósítandó célok között szerepel.

-
Látva, hogy a megvalósítások és a tervek listája jelentős, érthető, ha Ön a következő mandátumot is szeretné Pusztadaróc község élén eltölteni.

- Igen, mivel van még munka bőven, ezért folytatni szeretném a saját, illetve a település lakosainak gyermekeiért, és természetesen az itt lakókért, hogy tömören fogalmazzak: a jövőért. Úgy érzem, kijelenthetem, hogy olyan önkormányzatot hoztunk létre, mely lakosságközpontú, hatékony és szakértelemmel rendelkezik.

Ha már itt tartunk, ki szeretném emelni Csehi Árpád Szabolcsnak, a Szatmár Megyei Tanács elnökekének aktivitását, amely nagymértékben meghatározza a megye fejlődését, és így szervesen összefügg a helyi önkormányzatok tevékenységével, ezért szerencsés ha a megye és a helyi önkormányzat vezetője megértik egymást. Ezért tartanám helyesnek, ha a megyei vezetőség élére az RMDSZ kerülne, mivel mindannyian dolgozni fogunk és akarunk a közösség előrehaladásának érdekében.

A mostani helyhatósági választások eredménye remélem számunkra pozitív eredménnyel zárul, mert bízom a lakosokban, és a község mind a 13 tanácsosi székét is megszerezzük az RMDSZ színeiben, mivel a ránk bízott feladatokat tisztességgel véghez vittük, és nagyon sok még a tennivaló és a megkezdett munka, amelyeket folytatni és befejezni kell. Úgy érzem, hogy az RMDSZ csapata tett és tenni tud még sokat községünk fejlődéséért, s szavazzanak bizalommal vasárnap négyszer a tulipánra!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: