2009-02-27 12:32:59• hírek • Parajdi Andrea

Folytatják a beruházást

Most már biztosra vehető, hogy ismét megkezdődik a Lucian Blaga úton tervezett bevásárlóközpont építése. A beruházó jelezte, márciustól 15-től ismét munkához látnak.

A.gazdasági válság hatására a Lucian Blaga úton az Armonia Pláza és a Carrefour kiépítését végző beruházók is kivárásra kényszerültek. Több hónapja már annak, hogy teljesen leálltak a munkálatokkal, s csak találgatni lehetett, egyáltalán újrakezdik-e városunkban a kereskedelmi komplexum kivitelezését. Ilyés Gyula polgármestertől megtudtuk, tárgyalásokat folytatott a beruházóval, aki jelezte, hogy március 15-től folytatni fogja az elkezdett munkálatokat.

A beruházó 2008 szeptemberében látott hozzá a bevásárlóközpont építéséhez. Akkoriban a Szatmár.ro is felkereste Piettro Pazottit, az építkezés szatmárnémeti irányítóját, aki beszámolt lapunknak a pontos tervekről. Kiderült, hogy ötvenezer négyzetméteres területet építenek be, amelynek nagy részén, mintegy 20000 m²-en az Armonia Pláza kap helyet, benne nyolcvan üzlethelyiséggel.

A Carrefour hipermarketet 13000 m²-en építik ki, illetve további tízezer négyzetméteren barkácsáruház lesz. A többi területen pedig kétezer parkolóhelyet hoznak létre. A létesítmény továbbra is a tervezett beruházás alapján épül, a hosszabb leállás miatt csupán a 2009 őszére időzített átadás időpontja tolódik el.

Március 15-től folytatódik az Armonia Pláza építése Szatmárnémetiben.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: