2014-01-17 10:21:37• hírek • MTI

Folytatja az RMDSZ az autonómiatörvény tervezését

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tovább dolgozik a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvény tervezetén, és a törvényhozás tavaszi ülésszakán benyújtja azt a román parlamentben - mondta csütörtökön az MTI-nek Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.

Kelemen Hunor elmondta, sokkal bonyolultabb feladatnak bizonyult a tervezet elkészítése, mint korábban gondolták, de reményei szerint egy-két héten belül már közvitára bocsáthatják a dokumentumot. Hozzátette, az RMDSZ által felkért szakértői csoport már az autonómia adminisztratív működésével kapcsolatos technikai részleteken dolgozik.

Az RMDSZ vezetői korábban többször is azt ígérték, hogy 2013 végéig közvitára bocsátják a tervezetet, amelyet február legelején nyújtanak majd be a parlamentnek. Az erdélyi magyar sajtó bírálta, hogy az RMDSZ titokban tartja a törvényalkotás részleteit, és még azt sem árulja el, kikből áll a törvénytervezetet készítő szakértői bizottság.

Kelemen Hunor az MTI-nek elmondta, az elkövetkező napokban kell áttanulmányoznia a tervezet aktuális változatát, amely immár az autonómia működésének részleteit is megpróbálja világossá tenni.

"Nem mondanám, hogy napokon belül, de egy-két héten belül közvitára kerül a tervezet. A parlamenti benyújtással pedig sem a nyárba, sem az őszbe nem fogunk belecsúszni" - jelentette ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet készít Székelyföld autonómiájából. Korábban csak az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be hasonló tervezeteket a román törvényhozásban, ezeket a szövetség vezetése nem támogatta.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: