2009-02-17 13:46:52• hírek • Ferenczi Noémi

Folyik a gyűjtés Sorinelnek

Priala Sorinel egy öt éves kisfiú, aki teljes némaságban éli mindennapjait, ugyanis születésétől fogva súlyos halláskárosult. Az ARRA ingatlanügynökség vezetői felfigyeltek a kisfiú szomorú sorsára és elhatározták, hogy Gyermekvédelmi Igazgatósággal illetve a szatmári lakosokkal együtt segíteni fognak rajta, összegyűjtik a kisfiú műtétéhez szükséges összeget, vagyis nem kevesebb mint 40 ezer eurót.

A.gyűjtési akcióba bevonták az óvodásokat, iskolásokat is. Az Elisa Zamfirescu Könnyűipari Iskolaközpont étkezdéjében hétfőtől kezdődően minden nap valamilyen foglalkozást, versenyt szerveznek a kicsik számára, közben pedig zajlik a játékok gyűjtése. Minden játék átadásokor egy lejért szelvény jár, melyet február 20-án pénteken egy új játékra lehet cserélni.

A keddi programon Sorinel és édesanyja is jelen volt. Figyelemmel kísérték a gyermekek előadásait, akik versekkel, tánccal, mesével örvendeztették meg a beteg kisfiút. Sorinel édesanyja a Szatmár.ro-nak elmondta, már évek óta próbálkozik valamilyen segítséghez jutni, azonban eddig minden ajtó bezárult előtte, majd hozzá tette, nagyon hálás mindazoknak, akik valamilyen formában hozzájárulnak Sorinel gyógyulásához.

A gyűjtés jótékonysági esttel zárul február 21-én, szombaton. Akik szeretnének segíteni Sorinelen, azok a következő bankszámla számra utalhatnak pénzt: RO35TREZ54621370201X XXXX, jelige: "Pentru Priala Sorin si alte cazuri similare". Küldhetnek akár sms-t a 1432-es telefonszámra „Sorinel" jeligével. (Egy sms ára 0,90 euró+ÁFA.) A kapcsolattartó személy: Berchesan Lia, ő a 0741-508-888-as mobiltelefon-számon érhető el.

További információk: www.arra-imob.ro

A gyerekek szeretettel üdvözölték Sorinelt

Előadásokkal örvendeztették meg Sorinelt az óvodások

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: