2017-06-19 14:36:38• hírek • főtér.ro

Folyamatosan nő Románia területe

Románia területe hat négyzetkilométerrel nőtt. Vagyis immár nem 238.391, hanem 238.397 négyzetkilométer. A vadonatúj adat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) frissítése nyomán került nyilvánosságra, és az Országos Statisztikai Hivatal jelentésében szerepel, írja a Főtér.ro.

Az ország területének megnövekedésére vonatkozó adat folyományaképpen az összes hivatalos dokumentum és közérdekű információs oldal frissítésre szorul, ugyanis ezekben a forrásokban a régi, 238.391 négyzetkilométeres adat szerepel.

Románia területének utolsó frissítése 1971-ben zajlott, amikor módosították az ország hivatalos sztereografikus vetületi rendszerét, vagyis áttértek a Gauss-Krüger vetületi modellről a Krassovsky-modellre. A számítások eredményeképpen akkor az jött ki, hogy Románia hivatalos területe nem 237.500 négyzetkilométer, ahogy addig jelölték, hanem 238.391 négyzetkilométer. 

A valóságban viszont az ország területe idővel változik, mégpedig a Duna vagy a szomszédos országokkal határokat képező folyóvizek (Prut, Tisza, Maros) medrének módosulása következtében. Még nagyobb a változás a Fekete-tenger partvidékén, mégpedig a Duna által a tengerbe hordott üledék lerakódása folytán. A szárazföldi terület csökkenhet is, különösen a tengerpart déli részén észlelhető talajerózió miatt.

Például, Románia területe folyamatosan növekszik a Sacalin-sziget térségében. A sziget a következő évtizedekben félszigetté alakul, a Dunából származó üledékek lerakódása folytán, melynek lényegesen nagyobb lesz a területe, mint a jelenlegi szigeteké.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: