2015-03-24 17:21:10• hírek • Kocsis Zoltán

Folyamatosan csökken a tbc-megbetegedések száma

Noha az elmúlt tíz évben drasztikusan csökkent a tuberkulózisban megbetegedettek száma Romániában, mégis, átlagban minden nap legalább egy személy veszíti életét a korábban gümőkórnak nevezett betegségben, Európában pedig minden minden ötödik tbc-beteg romániai. A román kormány idén végre tuberkulózis elleni állami stratégiát dolgozott ki.

Az országos stratégia igen optimista vállalkozása, hogy évente 10%-kal csökkentse a megbetegedések számát. „Mi Szatmár megyében megelégednénk azzal, ha évi 5%-kal csökkenteni tudnánk az új megbetegedések számát", jelentette ki a tuberkulózis elleni küzdelem világnapján Ioan Sergiu, a tüdőkórház igazgatója. A világnap megszervezett eseményen tiszteletét tette Eugeniu Avram prefektus, Dan Cojoc, a közegészségügyi igazgatóság vezetője, valamint Constantin Demian, a szatmári betegápolók szövetségének elnöke.

Országos adatokat ismertetve Ioan Sergiu elmondta, míg 2002-ben százezer lakosra még 142 új tbc-s beteget diagnosztizáltak Romániában, addig ez 2014-ben felére, azaz 70,2-re csökkent. Ugyanez a tendencia tetten érhető Szatmár megyében is: amíg 2003-ban 575 volt a megbetegedettek száma, addig ez tavalyra 246-ra csökkent. Ennek megfelelően a gyerekek köreiben tapasztalt megbetegedések száma 25-ről 15-re csökkent.

Figyelembe véve, hogy a halálozások 95% százalékát azokban az országokban okozza a tbc, ahol a lakosság jövedelme kicsi vagy közepes, nem meglepő az sem, hogy Szatmár megyében a tuberkulózisos megbetegedések száma csaknem kétszer nagyobb a falusi környezetben, mint a városiban.

Az igazgató még elmondta, hogy tavaly közel 230.000 lejt költhettek gyógyszerekre, amely összeg ugyan elég volt, ám modernizálásra már nem futotta belőle.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: