2014-08-04 16:18:54• hírek • Szatmár.ro

Folklórtáborban a Caritas önkéntesei

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet hat önkéntese és kísérőként két munkatársa is részt vett az idei, július 27. és augusztus 3. között a Sepsziszentgyörgy melletti Kommandóban, immár 14. alkalommal megrendezett Nemzetközi Kom­man­dói Cigány­folk­lór Táborban.

A tábor a szatmári önkéntesek szempontjából a hagyományőrzést, a roma kultúra sajátos tánc és zeneelemeinek elsajátítását, őrzését, gyakorlását jelentette.

A több mint egyhetes tábor keretén belül a fiatalok egy autentikus roma zenekar által szolgáltatott zenére ropva, tánctanárok segítségével ismerhették meg és sajátíthatták el a jellegzetes roma táncokat. A táncoktatásokon kívül különböző vetítéseken és egyéb kulturális programokon is részt vehettek.

A résztvevő szatmári szervezet önkéntesei egyébként már több mint két éve alkotnak egy zenekart, és önerőből, hobbi szinten ismert slágereket és roma dalokat is eljátszottak már különböző eseményeken. Az együttest alkotó kilenc fiatal, három lány és hat fiú, szorgalomból és a zene iránti szeretetből állt össze egy csapattá, énekelnek, szintetizátoron, különböző hangszereken játszanak, dobolnak, gitároznak, mindezt pedig tanár nélkül, önerőből sajátították el, többnyire internet és televízió által.

A jövőben mindenképp tovább szeretnének szenvedélyükkel foglalkozni és a roma kultúra egyik képviselőjeként sikereket elérni.

Cigányfolklór-tábor Kommandóban

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: