2007-12-10 19:04:37• hírek • Szatmar.ro

Sikeres volt a folklór fesztivál Nagykárolyban

 Érdemes volt figyelemmel követni a "Kultúra a harmóniában, harmónia  a kultúrában" rendezvényeit.

A Nagykárolyi Művelődési Ház által szervezett folklór fesztiválra december 8-án, szombaton került sor. A rendezvény a „Kultúra a harmóniában, harmónia  a kultúrában” elnevezésű projekt keretén belül jött létre.

A fesztiválon román, magyar és sváb népzenével ismerkedhettek meg az érdeklődők, az ország több részéről érkeztek együttesek. Ceatara, Rekettye, Oasul, Collegium, Canticum Novum és a szlovákiai Cerovina együttesek szórakoztatták a jelenlevőket.

-A fesztivált hihetetlen érdeklődés kísérte, nem is számítottunk ilyen mértékű részvételre. Azt lehet mondani, hogy a hallgatóságunk konkrétan olyan személyekből állt, akik nemcsak szeretik a népzenét, de értenek is hozzá. Tartottunk attól, hogy valamelyik együttes kisebb népszerűségnek örvend majd, és esetleg többen elhagyják a termet is, de ilyenre nem volt példa, aki eljött, végig maradt is. Nem kétséges, hogy jövőre újra megszervezzük .– mondta Georgescu Bodgan, a Nagykárolyi Művelődési Ház igazgatója.

A fesztivál díszvacsorával, valamint a szervezők és a meghívott együttesek közös bulijával zárult.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: